Felújított bejárattal várja diákjait az alapiskola

2011. augusztus 31. - 17:50 | Régió
DUNASZERDAHELY – Ahogy mindig, az idén is egész nyáron tartott a sürgés-forgás a Vámbéry Ármin Alapiskolában, amelynek legfeltűnőbb eredménye a felújított, tágasabb bejárat lett.

"Néhány diák, aki szomorúan konstatálja, hogy vége a nyári szünidőnek, kicsit örülhet annak, hogy egy megújult iskola fogadja, és mosollyal térhet be ide" - jegyezte meg Masszi János, az intézmény igazgatója. Elmondta azt is, hogy szóba került a főbejárat egyszerű felújítása, de a költségek szempontjából nem került volna sokkal kevesebbe, így a teljes átalakítás mellett döntöttek. Ennek megfelelően új csempeborítást kapott a padlózat és a fal, oldalról pedig üregkamrás műanyaglemezek védik a bejáratot. Azelőtt a csapadék gyakran beesett oldalról és télen ráfagyott a lépcsőre vagy a padlóra, ezzel ezt a problémát vélhetően sikerült elhárítani. Kivették emellett a belső ajtókat, így a bejárat előtti tér belül megnőtt. Az ajtók emellett jobban szigetelnek majd, aminek gazdasági haszna a fűtésszámlánál derülhet ki.

Masszi János közölte továbbá, hogy a hátsó udvarra vezető bejáratot hasonlóképpen felújították, és a mozgássérültek számára is akadálymentesítették. "Kifestettük a földszinti folyosókat, a tornatermi folyosót, és új, barátságosabb színt kapott a díszcsarnok is. A távozó kilencedikesek és az érkező elsősök tantermei is átestek egy festésen, lecseréltük a berendezéseiket, illetve az elsősökében a padlóburkolatot is" - húzta alá az igazgató.

Hangsúlyozta, hogy a felújításaik nagy részét önerőből sikerült állniuk. Emellett a szülői szövetséggel karöltve további intézkedéseket tudnak tenni annak érdekében, hogy a munka és a tanulás kényelmesebb környezetben folyjon az iskolában. Segítségükkel nemrégiben megvalósult négy osztály ablakainak cseréje, terveik szerint még négy illemhely felújítására is sor kerül a közeljövőben. "A felújítások legtöbbször anyagi korlátokba ütköznek, de év közben sikerült megspórolnunk azt az összeget, amiből több változtatást is eszközölni tudtunk. Effektíven tervezzük az iskolaévet, és az órarend hatékony összeállításával is sok pénz lehet megspórolni" - jegyezte meg az igazgató. A felújítások, illetve a berendezések beszerzése összesen mintegy 15 ezer euróba került.

Elmondta azt is, hogy idén több mint harminccal több diákja lesz az iskolának, mint tavaly ilyenkor. Az iskolakezdő elsősök száma körülbelül 64 lesz, hat beíratandó diáknak különböző okok miatt halasztania kellett. Emellett az igazgató elmondása szerint gyakorlatilag mindegyik évfolyamba érkeztek új diákok. Jelenleg már csak egyetlen évfolyamuk van, ahol két osztály működik, ezért is sikerül évről évre emelniük a diáklétszámot. Ennek megfelelően tanerőre is szükség van. Masszi János közölte, hogy hat új tanár érkezik az iskolába szeptembertől, közülük három napközis, egy-egy, szlovák, angol, illetve biológia szakos. Egy tanár szerződését meghosszabbították, és két anyasági szabadságra távozó tanítónő helyébe szintén vettek fel helyetteseket.

-para-