Öt évig jegelték a Szent István-szobrot a politikai klíma miatt

2011. szeptember 6. - 16:32 | Régió

NÁDSZEG – Titokban tartotta az önkormányzat az ajándékba kapott szobrot, mert nem volt megfelelő a politikai légkör...

Több száz látogatója volt már a galántai járási községben leleplezett Szent István-szobornak, amely tulajdonképpen már öt éve az önkormányzat tulajdonában volt.

Az öt évig "titokban tartott" szobrot múlt hét végén leplezte le Bugár Béla, a Híd párt elnöke és Juhos Ferenc, Nádszeg polgármestere.

"A szobrot öt éve kaptuk Magyarországról, de tekintettel a politikai helyzetre, egészen mostanáig vártunk a felállításával, nem akartuk feleslegesen szítani a kedélyeket, és még több feszültséget gerjeszteni. Jelenleg kedvezőbb a politikai légkör, és meghajolhatunk az államalapító személyiség előtt' – mondta a szlovák állami hírügynökségnek Juhos.

Bugár Béla a szobor leleplezésén rendezett ünnepségen a magyar király érdemein kívül a szlovákiai magyarok jogi helyzetéről is szólt. "Nem létezik más út, mint az együttműködésé a többségi nemzettel" – mondta, és megjegyezte, sokan tüntetnek a jogokért, de nem élnek azokkal, amelyekkel lehetne. Példaként hozta fel, hogy sok magyar gyereket szlovák vagy szlovákosított névre keresztelnek, holott lehetőség van a magyar megfelelő használatára.

TASR/para