Bár ezeket kapnánk a hipermarketekben...

2011. szeptember 23. - 08:00 | Régió
DUNASZERDAHELY – Immár hagyományosan a Csallóközi Vásár idején rendezik meg a Csallóköz Gyümölcse kiállítást is, idén tizenegyedszer.

A Vidékfejlesztési Szakközépiskolában csütörtökön délután tartott nyitóünnepségen okleveleket is osztottak a járás legszebb terményeit szolgáltató kertészeknek és nagyüzemi termelőknek, illetve két szakközépiskolai csoportnak a virágkölteményeikért.

Belucz János, a kiskertészek járási szervezetének elnöke kifejtette, hogy a nagy mennyiségű csapadék, valamint a június végi jégverés sajnos pompás táptalaja volt különböző betegéseknek. Egy éve a hűvös nyári időjárás, most pedig a jégeső tette tönkre a termények egy részét. A tavalyi 307 kiállított mintapéldánnyal szemben idén éppen ezért mindössze 269 termény érkezett, ám azok szemet gyönyörködtetőek. 

Hagyományosan az alma dominált a kiállításon és a díjazottak közt is, ahol a 13 legjobbat kellett kiválasztani, közülük 8 a színes, 5 pedig az egyéb alma kategóriájából került ki. A díjazottak közt volt még 3 paprika és 2 paradicsom is. Ami az egyes helyi szervezeteket illeti, Nagymegyerről összesen 85 termény érkezett, Dunaszerdahelyről pedig 65, de nagy számban képviseltette magát Nagyszarva (32) is. Mindemellett Bősről 6, Alistálról 5, Balázsfáról pedig négy terményt mutattak be. A kiállított 138 gyümölcs legnagyobb részét az almák tettek ki, de volt továbbá nagy számú körte és szőlő is. A 98 zöldségből pedig 34 volt a paprika, 12a paradicsom és 14 a tök.

Belucz János elmondta, dicséretet érdemelnek az Építészeti, valamint a Vidékfejlesztési Szakközépiskola virágkötő lányai is, valamint az alistáli kertészeti központ, amely első alkalommal hozta el növényeit a Csallóköz Gyümölcse kiállításra.

Az eseményen részt vett Hájos Zoltán polgármester is, aki örömét fejezte ki, hogy a vásárral egy napon nyithatja meg a Csallóköz Gyümölcsét is. Örömét fejezte ki amiatt, hogy a csallóközi termékeny talajt dolgos emberek művelik meg, ugyanakkor szomorúsággal tölti el, hogy a helyi hipermarketekben főleg idegen zöldségekhez és gyümölcsökhöz juthatunk, amelynek "se íze, se színe". "Úgy volna jó, ha olyan gazdasági körülményeket teremtenének, amelynek következtében saját zöldségeinkhez és gyümölcseinkhez juthatnánk hozzá. Az ilyen kezdeményezést lehetőségeinkhez mérten támogatni fogjuk" - fogalmazott a polgármester.

-para-