Esterházy-emlékművet avattak Dunaszerdahelyen

2011. október 6. - 18:41 | Régió
A megemlékező aktusra, amelynek fő szónoka Duray Miklós volt, a helyi Pázmáneum Társulás és az Esterházy János Társulás jóvoltából kerülhetett sor.

A városban élő Munkácsy-díjas szobrászművész, Lipcsey György által készített alkotást a Városi Művelődési Központ melletti épület falán helyezték el.

A közelmúltban Kassán avattak fel Esterházy-szobrot mellszobrát, ami éles vitákat váltott ki civil szervezetek, történészek, és a szlovák, illetve a magyar politikai élet képviselői között. Legutóbb Ivan Gašparovič szlovák államfő beszélt Esterházyról egy interjúban úgy, mint Hitler és a fasizmus hívéről. Ez csakugyan feszültséget gerjesztett a két ország politikai képviselete közt, amelyről bővebben ITT olvashatnak.

Karaffa Attila, a Pázmaneum polgári társulás vezetője szavaival méltatta Esterházy János tevékenységét."Magyar volt és keresztény, de ugyanakkor a Szent Istváni intelmeket betartva együttérzett a többi nemzettel is. Ma, amikor lefasisztázzák Esterházy Jánost, mi itt emlékművet állítunk számára...Mégsem mások ellen cselekszünk, hanem szeretteink védelmében" - jelentette ki, hozzátéve, internetes petíciójukhoz eddig 4500-an csatlakoztak az egész világról, "köztük magyarok, szlovákok és zsidók is".

Duray Miklós, az MKP volt stratégiai alelnöke azt hangsúlyozta, hogy Esterházyról beszélni kell, mégpedig azért, hogy magunkat ellenőrizzük. "Mit tett volna János gróf hasonló helyzetben, amelyben most mi találtatunk. Amikor attól romlik a felvidéki magyar közösség öntudata, hogy magunk romboljuk azt. Amikor pártoskodunk és pártütőkkel és egyéni haszonlesőkkel vagyunk körülvéve, amikor ismét zavarossá válnak a nemzetről alkotott elképzeléseink, mert újból azt gondoljuk, hogy a jogi kötelék a nemzetet összefogó igazi erő" - fogalmazott Duray, hozzátéve, hogy idén épp Gašparovič nyilatkozata miatt is tisztelettel kell meghajolnunk Esterházy előtt. "Szlovákia első embere tette ezt, aki emiatt számunkra ennek az országnak a legutolsó embere" - húzta alá.

Emlékeztetett Esterházy állásfoglalására a kárpát-medencei nemzetek egymásra utaltságáról, az itt élők történelmi együttéléséről. "Ő már akkor tudta, hogy a nemzetek partneri együttélése a megoldás, és nem a baloldal által hirdetett meddő hídpolitika, mert az egypillérű híd nem vezet sehová, főleg ha a sodrás irányában találtatik az iránya, mint újabban, és nem arra merőlegesen" - így Duray. Úgy véli, általa mosható tisztára a "politikus szitokszavunk", így válik minősíthetővé a politikai közélet mai szereplője. 

Hangsúlyozta, Esterházy elsősorban azáltal véste be magát az emlékezetünkbe, hogy a két világháború között a politikailag széttagolt felvidéki magyarokat képes volt egy pártban egyesíteni, és az első Szlovák Köztársaság parlamentjében egyetlen képviselőként nem szavazta meg a zsidók deportálását elrendelő törvényt. "A legsúlyosabb bizonyítéka lenne annak, hogy már beléptünk a boldogok sorába, ha eszmei meggyőződésén felbuzdulva végre magához térne felvidéki magyar közéletünk, hogy mi is boldogabbak lehessünk itt, a szülőföldünkön" - zárta beszédét Duray Miklós.

A Pázmaneum társulás alapítói, Pázmány Péter, valamint Karaffa Attila ezt követően leplezték le a VMK melletti épület falára helyezett emlékművet. Az eseményen részt vett Balogh Csaba, Magyarország pozsonyi nagykövete is, aki első hivatalos látogatását tette Dunaszerdahelyen.

-para-