Dunaszerdahelyen kötött házasságot egy török férfi, hogy Szlovákiában maradhasson
A "csaló" vőlegény bátyja, egy ausztriai török nemzetiségű férfi szólított meg ez ügyben egy szlovák állampolgárságú nőt, aki pedig helyi barátnőjét rábeszélte, hogy 500 euróért cserébe menjen bele a frigybe.
Denisa Baloghová rendőrségi szóvivő közölte, hogy a török férfi indítéka az volt, hogy lejár a szlovákiai vízuma. Hogy ne kelljen elhagynia az országot, úgy döntött, hogy megpróbál tartós lakhelyet szerezni. Ebben segített volna számára a szlovákiai nővel kötött házasság.
Baloghová közölte, hogy október elején meg is kötötték a házasságot, majd nem sokkal később nyújtotta be tartós lakhely iránti kérelmét a Dunaszerdahelyi Járási Idegenrendészethez. A szóvivő hozzátette, hogy a rendőrség ugyanakkor az egész szituációt figyelemmel kísérte, és nem adta meg az engedélyt.
A két szlovákiai nő, valamint az ausztriai török férfi ellen embercsempészet bűntettében indul eljárás, amiért kettőtől nyolc évig terjedő börtönre ítélhetők. A "vőlegényt" pedig öt évre kitiltották az országból.
tasr/para