A világháborúk nagymegyeri áldozataira emlékeztek

2011. november 3. - 13:31 | Régió
Már hagyományosan halottak napján, november 2-án emlékeznek meg az I. és II. világháború idején elesett nagymegyeri hősökről.

A város Csemadok-szervezete és a helyi művelődési otthon által rendezett esemény helyszínén, a Hősök terén egy-egy kőoszlop emlékeztet a XX. századi két világégés nagymegyeri halottjaira. Az első világháború 121, míg a második 530 nagymegyeri áldozatot követelt.

Az ünnepélyes koszorúzással és gyertyagyújtással egybekötött eseményen előbb a helyi katolikus templom esperes-plébánosa, Mons. Szakál László János emlékezett meg beszédében a hősi halottakról, majd a Nagymegyeri Református Egyházközség lelkésze, Szabó András intézte szavait a megjelentekhez.

Ezután következett a koszorúzás a nyugdíjasklub népdalkörének énekével kísérve: az önkormányzat nevében Néveri Sándor polgármester és Lapos Ildikó alpolgármester helyezték el az emlékezés koszorúit, majd a Bartók Béla Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola, az egészségkárosodottak helyi szerevezetének, a 23. számú Arany János Cserkészcsapat, a Csemadok városi szervezetének képviselői, valamint az áldozatok rokonai, leszármazottai helyezték el koszorúikat, virágaikat, gyújtottak gyertyát a hősökért.

Kovács Zoltán