Kóbor kutyákhoz ad „használati utasítást” gyerekeknek egy állatvédő szervezet

2011. november 8. - 09:56 | Régió
A felelős állattartásról, házi kedvencek örökbefogadásáról és a kóbor kutyákkal való viselkedés szabályairól szóló ismeretterjesztő előadás-sorozatot indított a Csillagszem Állatvédelmi Alapítvány Jász-Nagykun-Szolnok megyében.

A kezdeményezés alapötletét egy felkérés adta, amelynek nyomán 8 éves gyermekek számára tartottak rendhagyó osztályfőnöki órát a helyi Római Katolikus Általános Iskola és Gimnáziumban – közölte hétfőn a szolnoki székhelyű szervezet kuratóriumának elnöke.

Abonyi Mónika elmondta: a gyerekek érdeklődése – akik a Csillagszem által gondozott 120 gazdátlan eb egyikét személyesen is megismerhették - minden várakozásukat felülmúlta. Ezért úgy döntöttek: megpróbálnak minél több helyre eljutni szemléletformáló programjukkal.

A megyeszékhely egy másik oktatási intézményével, a szandaszőlősi városrészben működővel már hosszabb ideje együttműködik az alapítvány. Legközelebb várhatóan ott tartanak majd hasonló foglalkozást, míg a térség egyik kistelepülése, Nagykörű általános iskolájával ugyancsak elkezdődtek az egyeztetések ez ügyben.

A vezető jelezte: néhány önkéntes segítőjével együtt ők minden anyagi ellenszolgáltatás nélkül vállalkoznak erre a feladatra annak érdekében, hogy "ily módon is támogassák a felnövekvő generációk állatokhoz fűződő egészséges értékrendjének és viszonyának kialakulását".

Abonyi Mónika úgy vélte: a mai állapotokat ismerve rendkívül sok tennivaló akad még e téren hazánkban és Jász-Nagykun-Szolnok megyében egyaránt. A felelős állattartás kultúrájának megteremtésében pedig tapasztalataik szerint az erre legfogékonyabb korosztály, a gyermekek körében lehet igazán kézzelfogható, hosszú távon is megmutatkozó eredményeket elérni.

Az állatvédő reméli, hogy idővel rendszeressé válnak az általuk tartott különleges tanórák a megye iskoláiban, ahol az állatok viselkedésének alapismereteitől kezdve a velük való kapcsolatteremtésig és a róluk való gondoskodásig számos olyan fontos témáról esik szó, melyek - hangsúlyozta - akár az országos híradásokban időről-időre előforduló tragikus kutyatámadások egy részét is megelőzhetővé tennék.

mti/para