Fejezetek Dunaszerdahely históriás világából

2011. november 12. - 15:26 | Régió
A Dunaszerdahely – Lakóhelyismeret című helytörténeti munkafüzetet több mint száz régi képeslap, térkép és egyéb dokumentumanyag reprodukciója színesíti, gazdagítja.

„Az a nemzet, amelyik emlékeit veszni hagyja, az a saját síremlékét készíti, és az vesztesége az egész emberiségnek” – idézi Ipolyi Arnold gondolatát Nagy Attila szerző a Dunaszerdahely – Lakóhelyismeret című helytörténeti munkafüzetének bevezetőjében. A kiadványt, mely a NAMEDIA, illetve a Historium Kiadó közös gondozásában jelent meg, pénteken este mutatták be a Vermes-villában.

A szerzővel és az egyik kiadó vezetőjével, Bíró Szabolccsal Patasi Ágnes beszélgetett. A szép számú hallgatóság az elhangzottakból – egyebek mellett – megtudhatta: a segédtankönyv elsősorban alap- és középiskolások számára készült, de forgathatja lapjait bárki, aki szeretné jobban megismerni „ezt az ősi települést, annak történetét és jeles eleit, akik egykor itt éltek és alkottak az elmúlt évszázadok során”.

(lel)