Dunaszerdahelynek Eszterházy János (sic!) utcája van

2011. november 22. - 16:16 | Régió
DUNASZERDAHELY – Esterházy János grófról Dunaszerdahelyen utcát is elneveztek. Hibásan. A táblát már korábban helyezték ki, ám tekintettel az Esterházy-emlékművek gyakori avatására talán manapság figyelnek fel rá a legtöbben.

Idén márciusban ennek kapcsán az kavarta fel az állóvizet, amikor Esterházy mellszobrát felavatták Kassán. Ivan Gaśparovič augusztusban nyilatkozott Esterházyról úgy, mint aki Hitler és a fasizmus híve volt. Az államfő kijelentése számos szlovákiai és magyarországi politikai és társadalmi szervezetnél verte ki a biztosítékot, és egyfajta ellenreakcióként több helyen is, különböző formában emlékművet állítottak Esterházynak.

Dunaszerdahelyen október 6-án, a Városi Művelődési Központ melletti épület falán avatta fel az Esterházy-domborművet a Pázmáneum polgári társulás, két héttel később Esterházy-mellszobrot lepleztek le Losoncon, majd november 17-én került sor az Esterházy-emléktábla felavatására Komáromban. Mindennek következménye, hogy hétről hétre beszédtéma Esterházy gróf személyisége. Ezért pedig egyre inkább feltűnő, hogy Dunaszerdahelyen rosszul írták le a nevét.

Próbáltunk utánajárni, ám egyelőre nem sikerült elérnünk a városi hivatal illetékes osztályvezetőjét, kérdésünket azonban elküldtük e-mailben. Kérdés, mikor kerülhet sor a Nagyabonyi út mellékutcájában (a benzinkút után, a magánklinikánál) kihelyezett utcanévtábla javítására.

-para-

Címkék: Esterházy János