Egy rossz vicc miatt küldték haza a gyerekeket?

2011. december 15. - 18:19 | Régió
DUNASZERDAHELY – A Paraméter olyan információhoz jutott, hogy a közelmúltban a Smetana ligeti alapiskolában egy alkalommal a fűtéshiány miatt haza kellett küldeni a gyerekeket.

A fűtés hosszabb távú kiesését Varga Vilmos, a Southerm igazgatója is megerősítette. "Ezt egy nagyon rosszindulatú vicc okozta. Valaki ugyanis elzárta az épület előtti csapokat, így a hő nem jutott el az iskolába. Azóta viszont kellőképpen bebiztosítottuk, hogy ez ne fordulhasson elő" - közölte kérdésünkre az igazgató.

Egyúttal cáfolta azt az értesülést, hogy esetleg kifizetetlen számlák miatt zárták volna el a fűtést. "Elmaradás vagy tartozás miatt eddig még egyetlen iskolában vagy más intézményben sem állítottuk le a hőszolgáltatást. Mindig igyekszünk megegyezés útján megoldani a problémákat" - mondta.

Az elmúlt időszakban az Észak I-es lakótelepről többen is panaszkodtak fűtési gondokra. Varga Vilmos elmondása szerint apróbb problémákat az okozhatott, hogy november 9-től már az Észak I-es lakótelepen lakók is az Észak II-esi kazánházból kapják a hőt, és az átálláskor előfordultak kisebb nehézségek. "El is húzódott másfél nappal az egész, de attól kezdve már csak az új technológia beállításán és finomításán dolgoztunk. Az egyedi eseteket a fűtés és a meleg víz terén folyamatosan kijavítjuk" - szögezte le az igazgató.

-para-