Bastrnák: Lesz min közlekedni

2012. január 18. - 13:26 | Régió

Sajtótájékoztatót tartott Bastrnák Tibor, a Híd parlamenti képviselője, amin részt vett Érsek Árpád, a közelekedésügyi mnisztérium államtitkára is.

A sajtótájékoztató egyik fő témája a tervezett új komáromi Duna-híd volt. Bastrnák Tibor elmondta, hogy a híd kivitelezésében marad az eredeti harmonogram, nincsenek csúszások, főleg ami a szlovákiai oldalt illeti. A magyarországi szakasz esetében hosszabb útszakaszt kell majd felépíteni, aminek a tervezése is összetetteb, ám az emiatt keletkezett csúszást jó eséllyel tudja felszámolni a magyar fél. Ebben az esetben külön kormánybiztos felügyeli a folyamatokat, illetve a Dél_komárom polgármestere is lobbizik az ügyben.



Az előzetesek híresztelésekkel szemben a szlovákiai terveket sem kell sem aktualizálni, sem átdolgozni, azok megvalósítását megfelelő ütemben végzi a Regionális Közútkezelő Vállalat.



Éresek Árpád államtitkár beszélt a híddal kapcsolatos egyéb fejelsztésekről is. Terveik szerint a híd csatlakozna az R7-es útra – erről az államtitkár már tárgyalt Milan Belica nyitra megyei elnökkel is.
Bastrnák Tibor egy megvalósuló körgyűrűről beszélt, mely segítségével elkerülné Komáromot a hídon átjövő forgalom.



A képviselő és az államtitkár informált arról is, hogy a járás több II. és III. osztályú útszakaszát is átminősítették – lezárták a kamionforgalom elől. Érsek Árpád toábbi javaslatokat vár a régió polgármestereitől ebben az ügyben.
Bastrnák Tibor felvetette a Komárom-Párkány útszakasz kamionok előli lezárását is, mely azonban annak I. osztályú besosorolása maitt nem valósulhat meg.



A vasút is szóba került. Érsek Árpád sajnálatát fejezte ki, mivel Komárom nem mutatott érdeklődést a Komáromot Gútával összekötő vasúti nyomvonal kerékpárrúttá történő átalakítása iránt. Egyben elégedetten konstatálta, hogy zajlanak az előkészületek a Komárom-Karva kerékpár-út nyomvonalán, melyet Párkányig szeretnének meghosszabbítani.



A Híd politikusai sikerként könyvelik el, hogy a Regio Jet vasúti szerelvényei már márciusban forgalomba állnak – a Pozsony-Komárom szakasz pályafelújításának első szakasza már lezárult, a második szakaszra pedig a napi működés mellett kerül sor.

- para -