Aggályok az oviban – Gyermekáthelyezés? Óvodabezárás?

2012. január 20. - 18:10 | Régió

DUNASZERDAHELY – Csütörtökön délután szülői értekezletet tartottak a Rózsaligeti óvodában, ahol többek között az óvoda bezárásával, és az osztályok áthelyezésével kapcsolatos aggályaikról is vitatkoztak a szülők.

Racionalizációs okokból átköltöztetnék az óvoda két osztályát az Észak II-es lakótelepen lévő intézménybe, amelynek üresen álló pavilonját pedig mintegy 9 700 eurós összegből kívánják rekonstruálni. A lukratív helyen lévő, az elmúlt évek során folyamatosan szépítgetett ovit, amelynek felújításába az elmúlt évek során a város is sokat invesztált, pedig bezárnák. Ilyen információk birtokában érkeztek a szülők az értekezletre, ahol a képviselő-testület oktatásügyi és ifjúsági szakbizottságának elnöke, Horváth Kinga, egy tagja, Habán Dana, és a pénzügyi bizottság tagja, Dakó Sándor (mindhárom Híd-képviselő) is megjelent, hogy tisztázzák a felmerülő kérdéseket.

A 9 dunaszerdahelyi óvoda közül a Rózsaligeti, további hathoz hasonlóan veszteséggel zárta az elmúlt évet. A jelenlévők szerint ugyanakkor az óvodában nincsen pazarlás az energia terén, minden négyzetmétert kihasználnak, és nincsenek kihasználatlan, de fűtött helyiségek. Mindemellett három éve egy jelentősebb modernizáción esett át az ovi, amelybe beletartozott a fürdőszobák rekonstrukciója is, egyenként mintegy 7 500 euróból.

Horváth Kinga kijelentette, hogy a városi hivatal illetékes osztályának tervezete szerint az óvodába idén már nem írathatnának be gyermekeket, a 18 iskolába távozó gyerkőc mellett a fennmaradó 38-at pedig átköltöztetnék az Észak II-es lakótelepen lévő óvodába. Horváth Kinga elmondása szerint a racionalizációra azért is volna szükség, mert a felújítandó épületszárnyban nagyobb a tér, és mintegy 10-zel több óvodást lehetne felvenni. Hozzátette, hogy viszont vélhetően két pedagógus állása megszűnne. Horváth Kinga hangsúlyozta, ezt a tervezetet semmiképpen nem tudják támogatni.

Habán Dana elmondta, hogy a Rózsaligeti óvoda éves költségvetése mintegy 123 ezer euró. Ehhez képest az egy év során termelt vesztesége kb. 15 ezer eurót tesz ki.

A szülőket és az óvoda vezetését is aggasztja, hogy február 15-én kezdődik a beiratkozási időszak az óvodákban, és ilyen bizonytalan a helyzet. Megfogalmaztak egy petíciót is az óvoda bezárása és az osztályok áthelyezése ellen, amit a városi hivatalnak kívánnak benyújtani.

Dakó Sándor a szülői értekezleten csütörtökön elmondta, azért jöttek, hogy a szülők véleményét is meghallgassák egy ilyen tervezetről. „A történet hasonlít a Smetana ligeti alapiskola tavalyi helyzetéhez, amikor is a két szlovák tannyelvű iskolát szerették volna összevonni. Akkor is azt mondtuk, hogy az oktatást nem lehet pénzügyi szemüvegen keresztül nézni. Nem vagyunk hajlandóak arról tárgyalni, hogy a profit szempontjából – ha akár csak ötlet szintjén is – de felmerüljön egy ilyen intézmény bezárása, áthelyezése” – fogalmazott a képviselő, hozzátéve, hogy a Híd-frakció és annak képviselői nem fogják ezt megszavazni.
A szülőkben felmerült, hogy miért pont ezt az óvodát választották, amikor másik hat is mínusszal zárta az előző évet. Az egyikük megjegyezte, hogy az óvoda iránt nagy az érdeklődés, így az a veszély egyáltalán nem fenyeget, hogy üresen állna. Többekben felmerült a kérdés, hogy vajon milyen hátsó érdekek állnak e mögött, és mit terveznek a bezárandó Rózsaligeti ovival.

Megkérdeztük Molnár Tímeát, a városi hivatal oktatásügyi főosztályának vezetőjét, aki viszont azt állítja, hogy éppen a szakbizottság részéről érkezett a javaslat, hogy konkrétan a Rózsaligeti óvodát válasszák ki egyfajta mintaóvodaként, amely alapján a racionalizáció költségeit kiszámítanák. „A képviselő-testület mellett működő oktatási és ifjúsági bizottság elé terjesztettünk egy javaslatot, amely két átépítendő óvoda nevét tartalmazta. Ebben az szerepelt, hogy az SzNF téri óvoda mellett lévő kihasználatlan pavilont ésszerű volna átépíteni, és óvodaként működtetni. A komisszió részéről hangzott el, hogy melyik mintaóvoda alapján számítsuk ki a racionalizáció költségeit. A beszámoló nem tartalmazta, hogy melyik óvodát helyeznénk át oda. Amikor ki kellett dolgoznunk a javaslatot, akkor a szakbizottság mondta meg, hogy melyik három osztályos óvoda áthelyezésével számolnak” – fogalmazott a főosztályvezető. Hozzátette, hogy a gazdasági helyzettel, és az óvoda kapacitásával indokolták e intézmény kiválasztását.

Kérdésünkre, hogy a rekonstrukció költségei valóban 9700 eurót tennének-e ki, úgy válaszolt, hogy ezt az összeget előzetes kalkulációként a felmérést végző építész határozta meg. Azt viszont cáfolta, hogy elbocsátásokat is terveznének az áthelyezés kapcsán. „Az volt a célunk, hogy amennyiben racionalizálni kell, akkor a meglévő helyeket használjuk ki, hogy minden alkalmazottnak megmaradjon a munkahelye. Két különböző dolog egy óvoda áthelyezése és bezárása. A bezárás kevesebb férőhelyet jelent és elbocsátással jár. Mi ezzel nem számoltunk” – fejtette ki. Hozzátette, hogy egy kisebb kapacitású óvoda áthelyezése nagyobb helyiségbe a kapacitás bővülésével járna. Megerősítette, hogy mintegy tízzel több ovist lehetne felvenni, azzal együtt, hogy az alkalmazottak létszámát nem kellene csökkenteni.

Korainak véli ugyanakkor a találgatásokat arról, hogy mi lenne a sorsa az üresen maradó épületnek, ugyanis még nincs végleges döntés.

Január 31-én tehát képviselő-testületi ülés, de amint azt a Híd képviselői kifejtették, kérdés, hogy egyáltalán eljut-e odáig a javaslat, ugyanis azt már a városi tanácsban megakadályozhatják.

-para-