Forradalmi újítást vezetnek be az epeműtétek terén a dunaszerdahelyi kórházban

2012. január 23. - 21:59 | Régió

DUNASZERDAHELY – Országosan is mindössze négy kórház rendelkezik olyan modern eszközökkel, amelyek segítségével az epeműtétek terén is minimális fájdalmat okozó, és a gyógyulási időt rendkívüli módon lerövidítő műtétek hajthatóak végre.

A Jednota Coop Alapítvány képviselői, Čolár Gabriel országos, és Kulcsár Lajos dunaszerdahelyi Coop-elnök közel 8 ezer eurós adományt nyújtott át a kórháznak, amelyből az epeműtéteknél alkalmazható SILS-eszközöket vásároltak. Čolár kifejtette, hogy az alapítvány két nagy területen végez adományozó tevékenységet, az egyik az ifjúság, a másik pedig az egészségügy támogatása.

Horváth Zoltán, a kórház igazgatója közölte, hogy manapság a leggyakoribb sebészi beavatkozás az epeműtétek során szükséges, éppen ezért is nagy jelentőségű, hogy mostantól a dunaszerdahelyi kórházban is végezhetnek ilyen operációkat. "A most vásárolt eszközök segítségével is hűen tudjuk követni az e téren kifejtett igyekezetünket. Tavalyelőtt hasonló adományt kapott a kórház, akkor a pajzsmirigyműtétekhez szükséges eszközöket vásároltunk belőle" - közölte.

2009. októberében ugyanígy a Jednota Coop Alapítványtól kapott, kb. 10 ezer eurós adományból vezették be a dunaszerdahelyi kórházban a pajzsmirigyműtéteknél az igényes MIVAT beavatkozást.

Az új eszközök forradalmi újítást jelentenek az epeműtétek terén. Ahogy azt Bastrnák Ferenc sebészorvos elmondta, ez a legmodernebb eljárás a laparoszkopikus műtétek esetében. "Egyetlen bemeneti nyíláson zajlik a teljes hasi sebészet, általában a köldökön keresztül. Mindössze 1,5 centiméteres a legnagyobb vágás, amit ejtenek" - fogalmazott. Kiemelte, hogy a műtét legfontosabb része az a kis eszköz, amellyel a hasüreget támasztják ki a köldökön keresztül, ennek nyílásán vezetik be a műtéthez szükséges eszközöket, amelyet kamerán keresztül követnek. "A klasszikus, három portos beavatkozással szemben jóval gyorsabb a gyógyulás. Két nap kórházi ápolás után a beteg a harmadik napon akár vissza is térhet a munkahelyére" - jegyezte meg.

"Ez az adomány országos szinten is előkelő helyre helyezi a dunaszerdahelyi kórházat" - jelentette ki Horváth Zoltán igazgató. Az eljárást ugyanis csak olyan nagyvárosok intézményeiben alkalmazzák, mint Kassa, Zsolna, vagy Besztercebánya. Az igazgató kifejtette, hogy a technológia a járási kórházban is rohamos fejlődésnek indult, aminek köszönhetően például vastagbéldaganatnál is képesek műtéti beavatkozásra. Hozzátette, nem mindenkinél alkalmazható ez a műtéti módszer, de akinél igen, ott a gyógyulási idő jelentősen lerövidül.

-para-