Tovább csökkent Dunaszerdahely lakossága – Dávid és Emma voltak a legnépszerűbb nevek

2012. január 24. - 08:44 | Régió

DUNASZERDAHELY – Bár a tavalyi év során magasabb volt a születések és alacsonyabb az elhalálozások száma, viszont jóval többen költöztek el a városból, mint ahányan letelepedtek, elsősorban emiatt csökkent 132-vel a város lakossága tavaly.

Az év végén 22 847 dunaszerdahelyi polgár szerepelt a városi hivatal nyilvántartásában, közölte a Paraméterrel Bubniak Júlia hivatalvezető. A lakosság 2010-ben csökkent a 23 ezres szint alá, a tendencia azonban évek óta tart. Évről évre mintegy 90-130 fővel kevesebben élnek Dunaszerdahelyen.

A születések száma tavaly némileg magasabb volt az egy évvel korábbi adatnál, ami jókora zuhanást jelentett a 2009-es kiugró évhez képest. Tavaly összesen 197-en születtek Dunaszerdahelyen (a járási kórházban közel 900-an, erről ITT írtunk). Továbbra is több fiú születik Dunaszerdahelyen, tavaly 103, szemben a 94 lánnyal, ám ez a különbség már nem olyan magas, mint az ezt megelőző két évben.

A legtöbb dunaszerdahelyi lakhellyel rendelkező újszülött fiú a Dávid, Alex, Roland, illetve az Ádám neveket kapta, lányoknál az Emma, Rebeka és a Viktória keresztnevek voltak a legnépszerűbbek. A dunaszerdahelyiek tavaly semmilyen kirívó idegen névvel nem „büntették” gyermeküket. Az újszülöttek közt találunk Amirát, Miát, Zille Dorkát és Cloét.

Az elhalálozások száma harmadik éve mutat csökkenő tendenciát, tavaly 179-en hunytak el.

A beköltözők száma enyhén csökkent tavaly (379) az előző évhez képest, ugyanakkor a 2008 előtti adatoktól még távol van. Ugyanakkor jócskán nőtt azok száma, akik itt hagyták a várost valamilyen okból. Idén ez a szám ismét meghaladta az 500-at.

Év szül. fiú lány elhalál. bekölt. elkölt. összlakosság

2007 178 97 81 184 449 552 23 254

2008 184 93 91 165 457 570 23 160

2009 217 120 97 203 279 382 23 071

2010 185 105 80 196 384 465 22 979

2011 197 103 94 179 379 529 22 847

-para-

Címkék: lakosságszám