Szociális bérlakások építésének támogatását kérvényezik a minisztériumban

2012. február 28. - 12:52 | Régió

NAGYMEGYER - Hosszas vita folyt a nem betervezett tegnapi testületi ülés egyik programpontjának szavazása előtt.

A város képviselő-testülete csak módosítás után, másodszori nekifutásra fogadta el azt a határozati javaslatot, mely szerint az önkormányzat hat szociális bérlakás építésének dotációjához nyújt be kérvényt a közlekedési, építésügyi és régiófejlesztési tárcához.

A 162.910 euró értékű építkezés költségeiből a városra háruló önrész 60.618 eurót tesz ki, a fennmaradó részt pedig vissza nem térítendő állami támogatásként kapná meg a nagymegyeri önkormányzat.

Az alacsonyabb komfortfokozatú városi bérlakások a 2010 decemberében, az Eper utcában leégett önkormányzati tulajdonú lakások helyén épülnének meg. A mostani szavazással csak a dotáció kérvényezéséről döntöttek a képviselők.

Kovács Zoltán (fotó: Az elrendelt szünetben egyeztettek a módosító javaslatról)