Ambrovics Ferenc: A polgármesterben nincs meg a szándék a dolgok előre mozdítására

2012. március 29. - 17:56 | Régió

DUNASZERDAHELY – A keddi plénum félbeszakadása kapcsán, válaszul az MKP-frakciótagok szerdai sajtótájékoztatójára csütörtökön a Híd és függetlenek klubja is közölte álláspontját.

A megjelent képviselők, Ambrovics Ferenc frakcióvezető, Dakó Sándor és Ravasz Marián (mindhárom Híd), illetve Bugár Zoltán (független) nem tartják korrektnek a termálfürdővel kapcsolatos javaslat kivételét a napirendi pontok közül, ezért vonultak ki az ülésről. „Ha a város nem tudja a képviselő-testület szakszerű és jogszerű működését biztosítani, azért megítélésünk szerint teljes mértékben a város polgármesterét terheli a felelősség” – jelentette ki a frakcióvezető.

Ambrovics szerint a leglényegesebb pont, hogy a polgármester annak ellenére vette ki önkényesen a programpontok közül, hogy a Városi Tanács ülésén nem emelt ellene kifogást. „A polgármesterben nincs meg a szándék a dolgok előre mozdítására, holott a fürdő ügye hónapok óta egy komoly, megoldatlan problémát jelent” – szögezte le.

Ravasz Marián ezt kiegészítette azzal, hogy amikor megalakult a képviselő-testület, akkor elvi döntés született arról, hogy a többségben lévő frakció jelöl több tagot az elnökségbe. A testületen belül viszont fordult a kocka, és elmondása szerint csak annyit szeretnének, hogy ehhez igazítsák az elnökségi tagok számát is. Hangsúlyozta, a függetlenekkel alkotott frakciójuk pedig több tagot számlál, mint az MKP klubja.

A frakcióvezető aláhúzta, éppen azért kérték, hogy a problémáról a testület döntsön, mert nem született egyezség. „Más lehetőség ugyanis nincs. A képviselő-testület az a szerv, amely ebben döntést hozhat” – közölte.

Közölték viszont, hogy ha az elmaradt programpontok korrekt megtárgyalására egy újabb soron kívüli ülést hívnának össze, azon maradéktalanul részt vesznek. Véleményük szerint ez azonban a polgármester dolga, mivel a városháza által beterjesztendő javaslatokról van szó.

-para-