Szlovákul tanulnak a magyarországi vendéglátósok

2012. május 19. - 07:56 | Régió

A változó igényekre válaszolva szlovák nyelvtanfolyamot szervez tagjai számára a Szigetköz Turizmusáért Egyesület - közölte az MTI-vel Gráfi Szabolcs elnök.

A nyolcvan órás, alapvető nyelvismeretet kínáló kurzus egy pályázatcsomag egyik elemeként valósul meg, egy e-marketing oktatással összekötve. A szervezők arra számítanak, hogy a képzés révén legalább 20-30 szállodás, vendéglős tanulhatja meg a szomszédos ország nyelvének alapjait.

Horváth Balázs, a mosonmagyaróvári Tourinform-iroda vezetője az MTI-nek elmondta: hosszabb ideje azt tapasztalják, hogy csökken a korábban szép számmal érkező németajkú vendégek aránya a városban.

Ennek egyik oka, hogy a felnövekvő nemzedékek gondolkodásában "Magyarország már nem a találkozások országa", azaz a kelet- és nyugatnémet rokonok közös nyaralásának a helye - jegyezte meg.

Hozzátette: ugyanakkor - különösen magas euró-árfolyam - idején erősen megugrott a Szlovákiából érkező vendégek aránya, akárcsak a cseheké; mindkét nemzet tagjai elsősorban a fürdőturizmus iránt érdeklődnek.

Tapasztalataik szerint az irodájukhoz fordulók egyharmada magyarországi, ugyanekkora a németajkú vendégeké és a Csehországból, illetve Szlovákiából érkezőké.

mti/para