Harmadízben kerül megszervezésre a HÍDACSKA – MOSTÍK jótékonysági gyermektábor

2012. július 15. - 16:05 | Régió

DUNASZERDAHELY – Harmadízben kerül megszervezésre a HÍDACSKA – MOSTÍK jótékonysági gyermektábor Dunaszerdahelyen.

Vasárnap délután ismét megnyitotta kapuit a PRO REGIO DANUBIA Polgári Társulás által szervezett karitatív nyári tábor. Az idén július 15.-e és 27.-e között 120 gyermek látogat el a Csallóközbe két turnusban. A több mint 70 támogatónak köszönhetően idén ipolysági, ipolyviski, csilizközi és dunaszerdahely környéki gyerekek vendégeskedhetnek a táborban.

A természeti csapások sújtotta térségekben élő, illetve hátrányos anyagi helyzetű gyerekek táboroztatásának ötlete Nagy József (Híd) parlamenti képviselőtől származik.

A nagy sikerre való tekintettel tavaly és az idén is folytatták a hagyományt a már említett polgári társulás szervezésében.

„A szervezés során elsősorban a gyerekek szociális helyzetét tartottuk szem előtt, valamint Ipolyvisk esetében elmondható, hogy árvíz sújtotta településről van szó.” – tudtuk meg Bódis Líviától, a polgári társulás képviselőjétől.

A résztvevőket idén is számtalan érdekes programmal várják; ellátogatnak a Szenci-tavakhoz, a dunaszerdahelyi termál- és strandfürdőbe, Pozsonyban az elnöki palotában és az állatkertben vendégeskednek. Ezenkívül megtekintik a Sárga-kastélyban található Csallóközi Múzeum állandó tárlatát.Természetesen nem maradhat el a sportnap, kézműves foglalkozások, a tábor végén pedig a búcsú-tábortűz. A táborvezetők egy közös előadást is betanítanak a tábor búcsúestjére, ahová a támogatók is meghívást kapnak.

(PR)

Címkék: Hidacska, nyári tábor