CSK - Csallóköz, mint felségjelzés?

2012. július 21. - 20:05 | Régió

CSK – az utóbbi napokban ilyen autós országjelző matricákban utazik a komáromi Fontos vagy! Mozgalom. Úgymond, a a regionális tudatot, a szülőföldhöz való kötődést újjáélesztendő – írja az ujszo.com.

A Fontos vagy! mozgalom regionális matricákat kezdett forgalmazni. Pár nappal a csallóközi (CSK) után mátyusföldi, nógrádi és gömöri matricák is megjelentek a „kínálatban”. „Célunk az, hogy újjáélesszük a regionális tudatot, a szülőföldhöz való kötődést” – mondta lapunk kérdésére Boldoghy Olivér, a mozgalom szóvivője, aki szerint jól fogynak a matricák, két héttel megjelenésük után utánnyomatást fognak kérni.

A matricák – akár az egy évvel ezelőtt indult Kétnyelvű Dél-Szlovákia matricái – többnyelvűek, az autós öntapadón a magyar és szlovák mellett a német megnevezést is tartalmazzák. A mozgalom egyik célja a vizuális kétnyelvűség kiharcolása. Elmondása szerint hamarosan más (pl. Zoboralja, Bodrogköz, Palócföld) is kaphatóak lesznek. Az autósmatricák mellett hamarosan megjelennek a termékmegjelölő címkék is. A cél: a hazai mezőgazdasági kistermelők termékeinek reklámozása. „A Csallóköz, mint őstermelői régió veszít az erejéből, a piacot elárasztották a külföldi élelmiszerek. Ezt a trendet szeretnénk megtörni” – tette hozzá Boldoghy.

ujsz.comm/para