Egyik nap elhagyták gyermeküket, másnap viszont jelentkeztek érte!

2012. augusztus 3. - 14:58 | Régió

Jelentkeztek a Kassai Egyetemi Kórházban annak a csecsemőnek az állítólagos szülei, akit csütörtökön találtak meg a babamentő inkubárotban.

A több hetes egészséges kisfiú súlya 3520 gramm, hossza pedig 53 cm. A kórház ügyeletes orvosa nem talált a babán külsérelmi nyomokat, rendesen be volt pelenkázva és pizsamába is volt rajta.

Ma, vagyis pénteken viszont azzal jelent meg a egy pár, hogy ők az elhagyott gyermek szülei és hazavinnék a gyermeket, mert mégis szeretnék megtartani és gondoskodni akarnak róla.

Ilyen egyszerűen azonban most már nem megoldható az ügy. Elsősorban DNS-vizsgálattal kell bizonyítani, hogy az elhagyott csecsemőnek valóban azok a szülei, akik haza szeretnék vinni.

Másrészt, mivel a kórház a vonatkozó jogszabályok értelmében bejelentette a szociális és családügyi hivatalban, hogy utcai inkubátorában csecsemőt találtak, a hivatalnak kell a gyámsági jogkörök megállapítása miatt bírósághoz fordulnia, hogy döntés szülessen a gyermekelhelyezés kedvezményezettjéről.

sita/para