Tönkreteszik a falusiak életét és házait a kamionosok, hogy spóroljanak az útvámon

2012. augusztus 25. - 11:18 | Régió

LÉG/SOMORJA – Somorja és Szenc között két tábla jelzi, hogy tilos letérniük a nagy teherautóknak. 12 tonna felettiek egyáltalán nem kanyarodhatnának rá a másodosztályú útra.

A Sme napilap sorozatában, amelyben ismert személyiségek javasolnak témát, ezúttal Tóbiás Szidi színésznő javasolta a csallóközi (és nyilván egyéb) települések életét is megkeserítő járművek közlekedését.

A másodosztályú utakra csak a helyi szolgáltatóegységek beszállítói hajthatnának rá. A lap írja, pár perc alatt három kamionból kettő lehajt a főútról. Rendőröket pedig nem látni, a szabálysértések megtorlásától ebben a pillanatban nem kell félniük az eperjesi, sőt, cseh vagy lengyel jelzésű kamionoknak sem. Ilyen járművekből pedig naponta több száz, akár több ezer is áthalad a községeken.

A másodosztályú utak nem útvám-kötelesek, így a fuvarozó cégek sokat megspórolnak. Egy 12 tonna feletti jármű például az elsőosztályú úton 100 kilométerért 17 eurót fizet, míg a másodosztályú útért semennyit.

"Néha még az úton sem tudunk áthaladni" - közölte a lappal egy légi nyugdíjas, aki a faluban is fényvisszaverő mellénnyel halad a biciklin. Harminc évvel ezelőtt kinevették volna, most természetes.

Súlyosabb statikai gondokat is okozhat

A kamionokkal együtt egyéb problémák is felmerülnek, mint például a repedések a házfalakon. Marián Erby statikus megerősítette, hogy a járművektől származó dinamikus rengése egész a házak alapjaiig hatolnak, ezzel csökkentve azok élettartamát. Általában egy háznak száz évet ki kellene bírni, a rendszeres rengések azonban ezt gyakorlatilag megfelezik. A statikus kifejti, hogy először a vakolat potyog le, majd megjelenhetnek az apróbb repedések a falon, később pedig ez súlyosabb statikai gondokat is okozhat.



Légen el is kezdték számolni a kamionokat, miután 2010-ben januárjában bevezették Szlovákiában az útvámot. Szitási Ferenc légi polgármester elárulta, hogy három-négyszeresére nőtt meg a számuk a faluban. Panasszal éltek a Nemzeti Autópálya Társaságnál, a megyénél és a közlekedésügyi minisztériumnál is, még jóval a választások előtt, utána viszont kezdhették elölről. Szitási elmondta, hogy három héttel ezelőtt kezdtek kirakni jelzőtáblákat, ami némileg segített, ugyanakkor "a kamionosok többsége, aki már megszokta ezt az útvonalat, nem tér vissza a főútra a táblák ellenére sem".

Gyakoribb járőrözést ígérnek a rendőrök

A légiek szívesen látnák gyakrabban a rendőröket a településükön. Egy-egy sofőrt, aki szabálytalanul halad át a községen, 60 eurós büntetés fenyegeti. Hivatalos állásfoglalást a Dunaszerdahelyi Járási Rendőrkapitányság nem tett, a panaszokat azonban regisztrálják, ugyanakkor közlésük szerint az egész megyében hasonló gondokkal küzdenek. A járőrözések számának növekedését ígérik.

A másod- és harmadosztályú utakat a megyei hatóságok kezelik. Lég lakosai összesen öt petíciót írtak a megyének tavaly, a megye összesen tizenegyet kapott a többivel együtt.

Patrik Velšic kerületi hivataltól elmondta, hogy ezeket az utakat nem ilyen forgalomra építették, és a mind gyakoribb javításuk mind több pénzt emészt fel. A táblák kihelyezése szerinte egyelőre azt eredményezi, hogy kamionok más községeket tesznek tönkre, a megyének pedig komplex megoldásra nics pénze.

SME/para

Címkék: útvám, kamionosok