Csallóközi Vásár: Puzsér Péter volt a legerősebb a vásárban

2012. szeptember 22. - 22:27 | Régió

DUNASZERDAHELY – Erős emberek nemzetközi versenyét rendezték meg szombaton délután a Csallóközi Vásárban.

A dunaszerdahelyi Strongman Club szervezésében, kilenc versenyzővel, köztük két magyarországival a pályán zajlott az erős emberek versenye a vásár harmadik napján.

A versenyzők öt számban mérettették meg magukat, elsőként a viking nyomásban, ami egy 160 kilogrammos vasszerkezet egy perc alatti minél töbszöri felemelését takarja. Ebben a számban holtverseny alakult ki a dunaszerdahelyi Puzsér Péter és a tósnyárasdi Piros Ferenc között, mindketten 18 ismétlést hajtottak végre.

Ezt követte a 230 kg-s vasrönkkel való guggolás, ahol szintén az egy perc alatti ismétlések száma a döntő. Puzsér ezúttal magasan végzett az első helyen 18 ismétléssel.

Kaszab Péter

A harmadik versenyszám volt az egyetlen, ahol Puzsér Péter nem az első helyen végzett. E kombinált versenyszámban egy 100 kilós traktorgumit kellett cipelni 12 méteren, majd a visszaúton kettő 150 kilogrammos fémkoffert. Ebben a számban a legjobban a Magyarországról érkezett Bíró Sándor teljesített, aki az összesen 24 méteres távot 19,67 másodperc alatt tette meg.

A következő megmérettetés a 350 kg-s lengősúly 20 méteren való cipelése volt, amelyet ismét Puzsér Péter teljesített a leggyorsabban, 20,84 másodperc alatt. Végül ő zárta a látványos autóemeléses számot is, ahol egy Hyundai i20-ast kellett egy vasszerkezet segítségével minél többször megemelni egy perc alatt. 13 ismétlésével pedig meg is nyerte a számot.

Az összesítésben így egyértelmű volt, hogy az idén májusban Szakolcán, a SASIM (Szlovák Erős Emberek Szövetsége) által szervezett, Szlovákia legerősebb embere elnevezésű versenyen is diadalmaskodó Puzsér Péter végez az első helyen.

A végeredmény:

1. Puzsér Péter (SK Strongman Club DS) 40,5 pont
2. Kaszab Péter (Bátorkeszi) 33
3. Piros Ferenc (Tósnyárasd) 30,5
4. Petrík Igor (Léva) 30
5. Tóth Gábor (Nádszeg) 18,5
6. Bíró Sándor (Magyarország) 18
7. Bíró István (Magyarország) 18
8. Horeš Viktor (Strongman Club DS) 16
9. Berecz Frigyes (Strongman Club DS) 11,5

-para-