Csallóközi községek is érintettek az atomkatasztrófa-gyakorlatban

2012. október 16. - 13:23 | Régió

BAKA/FELBÁR – Szerdán és csütörtökön zajlik az országos szintű gyakorlat, amely a Jaslovské Bohunice-i atomerőmű katasztrófájának hipotéziséből indul ki.

A Havran 2012 elnevezésű, országos szintű gyakorlat azt hivatott kideríteni, vajon fel vagyunk-e készülve egy esetleges atomkatasztrófára. A gyakorlatba bekapcsolódik több minisztérium, a rendőrség, a tűzoltóság, a mentőszolgálatok, a települések önkormányzatai és a környék településeinek polgárai is.

Az akció a Nagyszombati, Trencséni és Nyitrai kerületet érinti. Regionális szinten az érintett körzeti hivatalok bevonásával is számolnak.

A Dunaszerdahelyi Körzeti Hivatal részéről Kmeť Richárd hivatalvezető tájékoztatott, hogy csütörtökön evakuációs tervezetük alapján Baka és Felbár települések látnak majd el befogadó és ellátó szerepet. Ez azt jelenti, hogy a Nagyszombati kerület szimulált baleset által sújtott településeiről rendőri kísérettel érkeznek majd a lakosokat szállító autóbuszok. Mint azt a hivatalvezető kifejtette, az előzetes tájékoztatás lényege, hogy az akció ne keltsen riadalmat a helyi lakosságban.

A gyakorlat lefolytatására az Atomfelügyeleti Hivatal tett javaslatot a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség tavalyi tanácskozását követően. Legutóbb a 90-es évek végén volt hasonló gyakorlat Szlovákiában.

-para-