THERMALPARK: Akár az ombudsmanhoz is fordulhatnak a magyar nyelv betiltása ügyében

2012. november 13. - 13:04 | Régió

DUNASZERDAHELY – Ha bebizonyosodik, hogy a termálfürdő éttermének vezetője betiltotta a magyar nyelv használatát a személyzetnek, akkor akár az ombudsmannál is panasszal élhetnek.

Erről Bindics Zsolt (Híd), a fürdő felügyelő bizottságának elnöke beszélt a Paraméter megkeresésére.

Mint ahogy arról korábban írtunk, egy a fürdőhöz közeli forrásunk úgy nyilatkozott, hogy az éttermet vezető hölgy megtiltotta a pincéreknek, hogy egymás között magyarul beszéljenek. Somogyi Gábor, a fürdő igazgatója ezt rémhírnek, illetve félreértésnek nevezte. Garay László (MKP), a fürdő elnökségi tagja, városi képviselő viszont úgy fogalmazott, hogy amikor kérdőre vonta az éttermi vezetőt az eset kapcsán, akkor ő azt mondta, hogy egy nyitrai vendég e-mailben sérelmezte, hogy a pincérek magyarul beszéltek, és ezt hozta fel indokként a cselekedetére. Ugyanakkor Somogyi és Garay is úgy vélekedtek, hogy ezt az "ügyet" a társaságon belül kell megoldani.

Bindics Zsolt ezzel nem ért egyet, mint fogalmazott, az anyanyelvhasználat betiltása az alkotmányt és az emberi jogokat sérti, ráadásul közvállalatról van szó, így az túlnő egy belső problémán. „Innentől kezdve kell vele foglalkozni. Összehívjuk a felügyelő bizottság ülését, ahol az igazgatót és az elnökséget nyomatékosan megkérjük, hogy vizsgálják meg az ügyet és készítsenek róla jelentést. Amennyiben bebizonyosodik, hogy ez a jogsértő magatartás megtörtént, akkor levonjuk a konzekvenciákat, és akár még az emberjogi biztoshoz is intézhetünk egy beadványt” – jegyezte meg.

Hozzátette, hogy ehhez ugyanakkor az is szükséges, hogy akik úgy érzik, hogy jogaik sérültek, kiálljanak emellett bármilyen platformon. „A polgári társadalom akkor tud jól működni, hogy ha valaki törvénysértő magatartást tanúsít, akkor a sértett hajlandó megvédeni az igazát. Ha ő nem áll az ügy mellé, akkor ez rövid történet” – fogalmazott. Hangsúlyozta, hogy ha a személyzet több tagja az anyanyelvhasználatuk betiltásaként értelmezte a vezető szavait, akkor súlyos problémáról van szó.

Bindics elmondta, még ezen a héten sor kerülhet az ülésre, ahol felkérik az igazgatót és az elnökséget, hogy nyújtsák be írásos véleményüket, majd a bizottság azt elbírálja, és amennyiben szükséges, további lépéseket tesznek.

-para-