Szent Mártonról kapja nevét a dunaszerdahelyi krízisközpont

DUNASZERDAHELY – A Pro Regio Danubia polgári társulás által megalapítandó krízisközpontot Szent Mártonról nevezik el.

Erről tájékoztatta portálunkat Bódis Lívia, a civil szervezet munkatársa.

A Pro Regio Danubia társulás október 22-én jelentette be, hogy egy válságközpontot hoznak létre, amely a családon belüli erőszakot elszenvedő nőknek nyújtana segítséget átmeneti lakhatás terén, illetve abban is, hogy új életet kezdhessenek.

Nagy József parlamenti képviselő a társulás nevében akkor kifejtette, hogy hiába tárgyalja az Alkotmány több cikkelye is az emberi jogokat, ha otthon, zárt ajtók mögött olyan bűncselekmények történnek, amelyekre nem derül fény.

Mint közölték, hasonló krízisközpont legközelebb Pozsonyban, vagy Ógyallán működik, de egyik helyen sem magyar nyelvű az ellátás, míg Dunaszerdahelyen éppen az volna a cél. A központ létrehozásában segédkezik Habán Dana városi képviselő is, aki elmondta, hogy mivel önkormányzati szinten nincs meg a kellő pénzforrás erre, ezért döntöttek a civil kezdeményezés mellett.

A dunaszerdahelyi Therma Hotel erre a célra felajánlott egy, a területén lévő, de nem használt épületet. A társulás a begyűjtött pénzből ennek felújítását kivitelezné. Ebben nyolc lakást tudnának kialakítani.

A krízisközpont tervezett működéséről bővebben ITT olvashatnak.

Az intézmény létrehozását segítendő tartották meg a múlt hétvégén a Jótékonysági Liba Bált, amelyen Bódis Lívia közlése szerint összesen 7 140 eurót sikerült összegyűjteni. Ezt az összeget teljes mértékben a krízisközpont megalapítására fordítják.

-para-