Több mint 500 szerencselampion emelkedett az égbe Dunaszerdahelyért

2012. november 18. - 08:44 | Régió

Több száz szerencselampiont bocsátottak fel november 17-én a Városi Művelődési Központ előtti térről. 

Az akció ötletével, amely szombaton 18:00 órakor vette kezdetét, Dakó Sándor (Híd) városi képviselő rukkolt elő, aki a Szerdahely polgári társulással karöltve vágott bele a szervezte azt meg. A z eseményen befolyt összeget pedig rászoruló gyermekek oktatásának megsegítésére kívánják fordítani.

„Több mint ötszáz lampiont vásároltak meg az emberek a tér pedig tele volt, talán utoljára 1989-ben voltak ott ennyien. 1132 euró gyűlt össze, amit a dunaszerdahelyi hátrányos helyzetű családokból származó, kitűnő előmenetelű diákok iskoláztatására taneszközök, tornafelszerelés vásárlására költhető. A támogatásra szorulók névsora az iskolaigagatók tájékoztatása alapján áll majd össze“ – tájékoztatta a Paramétert Dakó.

-para-