DAC-affér: A városnak továbbra is el kell tűrnie, hogy a klub használja a stadiont

2012. november 27. - 13:13 | Régió

DUNASZERDAHELY – A Nagyszombati Kerületi Bíróság megerősítette a Dunaszerdahelyi Járásbíróság elsőfokú döntését.

Ez történetesen azt jelenti, hogy a városnak el kell tűrnie, hogy a DAC-klub többségi tulajdonosa használja a stadiont - tájékoztatta a Paramétert Hájos Zoltán polgármester. Hozzátette, hogy a bíróság előzetes döntése tartalmazza, hogy a városnak nem áll jogában elzáratnia a víz-, gáz- és áramszolgáltatást, amíg a két fél vagyoni ügyének elrendezésében nem születik jogerős ítélet. A kerületi szerv előzetes intézkedése ellen fellebbezni már nem lehet.

Hájos Zoltán mindazonáltal tájékoztatott arról is, hogy a képviselő-testület pénzügyi bizottsága a mai nap folyamán tanácskozik, valamint javaslatot tesz a polgármesternek a további lépéseket illetően. Az ülés eredményéről a későbbiekben tájékoztatunk.

Mint ismeretes, Dunaszerdahely városa az önkormányzat határozata alapján idén felmondta a DAC többségi tulajdonosaival kötött szerződéseket, amelyek felmondási ideje június végével járt le. Ezt követően azonban a többségi tulajdonos nem volt hajlandó visszaadni a városi vagyon részét képező stadiont, mivel jogtalannak tartotta a szerződések felmondását, és annak bírósági rendezéséért pert indított. A város többek között az energiaszolgáltatás leállításával próbálta úgymond kilakoltatni a klubtulajokat, akik emiatt keresetet nyújtottak be az illetékes szervekhez az előzetes intézkedés kiadására. Keresetüket elsőként a járási bíróság jóváhagyta, a város fellebbezése után pedig a kerületi szerv megerősítette.

-para-