A rendőrség őrizetbe vette a szalagavatói szarkát!

2012. december 18. - 12:01 | Régió

DUNASZERDAHELY – A rendőrség kézre kerítette azt a fiatalt, aki feltehetően elkövetője a múlt pénteki szalagavatón történt lopásoknak.

Mint arról hétfőn írtunk, pénteken a koraesti órákban kirabolták a diákok öltözőjét a szalagavató műsor alatt a dunaszerdahelyi Városi Művelődési Központban. A tettes kihasználta, hogy a szalagavató műsor alatt nyitva voltak az öltözők, besurrant, majd átkutatta az ott hagyott táskákat és kabátokat. Amit tudott, azt magával vitte. Elsősorban készpénzt és mobiltelefonokat zsákmányolt.

Néhány nap elteltével azonban a rendőrségnek sikerült kézre kerítenie a feltételezett tettest - tájékoztatott Both Péter járási rendőrkapitány. A gyanúsított egy 18 éves dunaszerdahelyi fiú, akit a rendőrség őrizetbe vett. Both Péter közölte azt is, hogy megtaláltak nála már négy nagyobb értékű, ellopott mobiltelefont.

A rendőrség gyanúja szerint lehetett egy tettestársa is. Továbbra is zajlik a nyomozás, az elfogott fiatalt lopás alapos gyanújával előzetes letartóztatásba helyezhetik. A rendőrkapitány elmondta, hogy nem először követett el hasonló bűncselekményt. Hangsúlyozta, hogy nem a szalagavatón résztvevők vagy az arra érkezők egyike a tettes.

-para-