Szerencselampionok - Több tucatnyi rászoruló diák kapott ajándékba tanszereket

2012. december 20. - 16:56 | Régió

DUNASZERDAHELY – Csütörtökön délelőtt a Szerdahely polgári társulás képviselői személyesen adták át a szerencselampionok felengedésekor összegyűlt pénzből vásárolt ajándékokat a Vámbéry Ármin Alapiskolában.

Masszi János igazgató indítványára a társulás képviseletében Horváth Kinga, Dakó Sándor és Sebők Pál adta át az ajándékcsomagokat a rászoruló diákoknak.

A november 17-én megrendezett akción több mint 500 szerencselampiont engedtek útjára az emberek a VMK előtti téren, az akción befolyt pénzösszeget, összesen 1132 eurót, pedig a társulás az előre meghirdetett terve alapján a dunaszerdahelyi alapiskolák között osztotta szét. Az egyes iskolák választották ki azokat a diákokat, akik tanulmányaihoz ilyen módon szerettek volna hozzájárulni. Az ajándékcsomagok főleg taneszközöket és tanszereket tartalmaznak.

Dakó Sándor az akció kapcsán elmondta, hogy nonprofit céllal indult, és őket is meglepte, két hét alatt mennyire elterjedt a híre. Eredetileg ugyanis 100-200 lampion felbocsátásával számoltak. Horváth Kinga az átadáson leszögezte, hogy „ezt azért kapjátok, mert jó gyerekek, jó tanulók vagytok, és iskolátok érdemesnek láttak titeket rá, hogy használhassátok ezeket az iskolában és azon kívül is”.

A Vámbéry Ármin Alapiskolában 23, a Szabó Gyula AI-ban 20, a Kodály Zoltán AI-ban 10, a Jilemnický utcai iskolában 13, a Smetana ligetiben pedig 8 diák részesült ajándékcsomagban.

-para-