Ebben az évben is lesznek régiségbörzék Szencen

2013. február 24. - 13:01 | Régió

A szenci régiségbörzék az elmúlt évben első alkalommal gazdagították a város programkínálatát.

A helyi születésű Szolgay László volt a fő kezdeményező, aki már több éve foglalkozik régi fotók, portrék, vasalók, poharak, kancsók, vázák, pénzérmék stb. gyűjtésével, de ugyanakkor a múlt értékes tárgyainak részletes tanulmányozásával is. Tapasztalatgyűjtésre eljárt sok-sok börzére nem csupán Szlovákiában, de egyebek mellett Magyarországon, Csehországban és Lengyelországban is. Tavaly tavasszal pedig első alkalommal szervezett ilyen jellegű bemutatót Szencen. A rendezvénynek komoly sikere volt, több mint kétszázötven kiállító és legalább ugyanannyi érdeklődő, vásárló vett részt a régiségbörzén. „Ebben az évben folytatjuk a tavaly megkezdett sorozatot. Először áprilisban találkozunk, majd azt követően még öt börzét szeretnénk megszervezni az idén Szencen,” mondta az akció kiagyalója, Szolgay László.

(sb)

Címkék: régiség, börze