KASSA: Az uránbányászat is napirendre került...

2013. február 25. - 11:47 | Régió

A Kassa városi képviselő-testületi ülést követően a Kassa Megye önkormányzatának ülése előtt is tiltakozó megmozdulás zajlott a tervezet ellen.

A kassai eprestetői (Jahodná) uránlelőhelyet a Ludovika Energy vállalat szeretné kitermelni. Kassa város és Kassa Megye egyszer már határozatban utasította el a tervezetet, ám mint korábban kiderült, a Ludovika Energy 2012. végén memorandumot írt alá a Gazdasági Minisztériummal, melyben a minisztérium támogatásáról biztosította a vállalatot. Az aktivisták arra hívták fel a figyelmet, hogy bányatörvény módosítása készül, mely megkurtítaná a bányászatban érintett települések jogköreit – engedélyük a jövőben nem lenne ügydöntő a készülő javaslat szerint.

Akárcsak korábban is, most is vagy 50 aktivista fogadta a megyei képviselőket Ladislav Rovinský vezetésével. Az ellenzéki SDKÚ-DS klub nevében Süli János interpellálta Zdenko Trebuľa megyei elnököt, hogy foglaljon állást a kérdésben és azt tűzze ki tárgyalásra a megye következő képviselő-testületi ülésén.

A megyei elnök nevében Emil Ďurovčík SMER-es alelnök válaszolt. Elmondta, hogy a megye egyszer már elutasította az uránbányászat ügyét és azzal nem számol a megye fejlesztési terve sem. Ugyanakkor úgy gondolja, megvárják a készülő környezetvédelmi tanulmányt, valamint a megye maga is megrendel egy hatástanulmányt az uránbányászat lakosságra gyakorolt hatásával kapcsolatban.

„Ezzel a témával még majd foglalkozik Kassa Megye Önkormányzata.” – mondta Ďurovčík.

A Ludovika Energy élesen támadta Ladislav Rovinskýt. Nyilatkozatában „pszeudoaktivistának” nevezték.

- sita/para -