Idén már magyar tannyelvű alapiskolába íratták a legtöbb elsőst Dunaszerdahelyen

2013. február 26. - 13:27 | Régió

Hosszú évekig visszamenőleg évről évre a Jilemnický utcai alapiskolába íratták a legtöbb elsőst. A trend idén változott.

A beiratkozás összesített adatait Valkai Anett, a dunaszerdahelyi Városi Hivatal oktatásügyi főosztályának munkatársa osztotta meg a Paraméterrel.

A legtöbb elsős a február 15-én véget ért beiratkozási adatok szerint a Vámbéry Ármin Alapiskolában kezdi meg a tanulást. Tavaly februárban a Jilemnický iskolával egyetemben több mint száz diákot írattak be hozzájuk. Idén minden alapiskola kevesebb elsőssel számolhat. Ez egyébként részben betudható annak is, hogy 2007-ben, amikor a most iskolába induló gyerkőcök születtek, viszonylag alacsony volt a születések száma Dunaszerdahelyen. Ez egy korábbi táblázatunkból is kiderül.

A Jilemnický utcai alapiskola esetében a legnagyobb csökkenés, a tavaly februári adathoz (110) képest ugyanis mintegy egy osztálynyi elsőssel kevesebbet írattak be oda (89). Hét-nyolc diákkal csökkent az elsősök száma a Vámbéry (95) és a Szabú Gyula Alapiskola (61) esetében, míg ennél kisebb mértékben a Kodály Zoltán és a szlovák tannyelvű Smetana ligeti alapiskola esetében.

Íme az idei adatok:

--------------- Beíratottak Lányok Halasztó diákok Nulladikosok

Szabó Gy. AI 61 23 0 8

Kodály Z. AI 38 21 1 10

Vámbéry Á. AI 95 51 11

Jilemnický utcai AI 89 37 14

Smetana ligeti AI 22 11 0

Az elmúlt évek beiratkozási adatai:

--------------- 2008/09 2009/10 2010/11 2011/12 2012/13 (febr.) 2013/14 (febr.)

Szabó Gy. AI 75 72 81 75 70 61

Kodály Z. AI 66 60 62 45 40 38

Vámbéry Á. AI 60 61 73 66 103 95

Jilemnický utcai AI 79 81 97 93 110 89

Smetana ligeti AI 20 20 17 19 26 22

-para-