Karcsai út: Felmondják a megállapodást a Romológiai Intézettel

2013. február 26. - 22:57 | Régió

DUNASZERDAHELY – A képviselő-testület úgy határozott, felmondják a megállapodást a Romológiai Intézettel, amelyet már egyébként is fokozatosan megnyirbáltak.

A testület még decemberben hagyta jóvá a Municipal Real Estate városi leányvállalat létrehozását, egyúttal betétként a cég tulajdonába helyezték többek között a Perfects épületét, amelynek felújítását már a Municipal vezényli, továbbá a Szabadidőközpontot, a városi műjégpályát, műfüves sportpályákat és egyebeket. A hatáskörébe pedig ezeken kívül többek között a városi temetők, a piac, valamint a keddi módosítás értelmében márciustól a gokart pálya, illetve a Karcsai úti szociális lakások üzemeltetése és kezelése is tartozik majd.

A Romológiai Intézettel kötött eredeti, 2009-es megállapodást 2011-ben módosították, szűkítették azzal, hogy a Karcsai úti lakosok közvetlenül a városnak fizethessék a bérleti és vízdíjat. Azért módosították, mert az intézetnek nem volt pontos nyilvántartása arról, kik is azok, akik nem fizetnek, így a kb. 23 ezer eurós tartozás, ami felhalmozódott, gyakorlatilag behajthatatlan volt. A közelmúltban egyébként az egyik helyi lakos feljelentést is tett a csalás gyanúját keltő magas vízszámlák ügyében.

Miután a Municipalhoz kerülnek a szociális lakások kezelésével kapcsolatos legfőbb teendők, így a megállapodás további szűkítése helyett annak felmondása mellett voksoltak a városi képviselők.

Hájos Zoltán polgármester kifejtette, hogy a korábbi 23 ezer eurós tartozás a vízművek felé mára 19 ezerre csökkent. A Municipal ügyvezető igazgatója a vízművekkel való megállapodás szerint ezt részletekben törleszti majd, mégpedig a Karcsai úti bérleti díjakból befolyó összegből.

Ravasz Marián kérdésére, hogy létezik-e valamiféle jövőkép a romakérdés orvoslására, a polgármester úgy reagált, hogy mindenképpen foglalkozni kell ezzel a közösséggel, ellenkező esetben „egyszer csak ránk szakad”. Hozzátette, hogy kapcsolatban állnak a romaügyi kormánybiztossal is. Hangsúlyozta, hogy a Kormányhivatal keretén belül jóváhagyott keretből három benyújtott projektből eddig kettő járt sikerrel, egy a szociális terepmunkások, egy pedig a roma képzés terén. További két területen várják a kiírást, ezek egyike esetében a Szabó Gyula Alapiskola felújítását, másik esetben pedig egy munkahelyet teremtő gyűjtőudvar létrehozását célozná a benyújtandó projekt.

-para-