Kétszer annyiért adhatja el a város a Southerm-beli részesedését, mint a Pázmány-éra idején próbálták

2013. február 27. - 17:15 | Régió

DUNASZERDAHELY – Az eladási szándéknyilatkozatot kedden hagyta jóvá a képviselő-testület.

Aszerint 450 ezer euróért vásárolná meg a város 31%-os tulajdonrészét a többségi tulajdonos, a GGE Rt. . Amint azt Hájos Zoltán kifejtette, egyelőre még csak az eladási szándék kinyilvánításáról van szó, a javaslatban szereplő összegek azonban részét képezik majd a szerződés tervezetének. A társaság alaptőkéjében a városi betét 3087 eurót tesz ki.

A szándéknyilatkozat alapján a részesedés eladási árát két egyenlő részletben fizetné majd ki a GGE társaság, mégpedig az idei év végi, valamint jövő év október végi határidővel.

Az eladási szándék mindemellett vonatkozik a hő előállítására és szállítására szolgáló városi vagyonra is. Ennek eladási értékét 1,916 millió euróban határozták meg, amelyből 216 ezer euróval kölcsönös követelések rendezéseként számolnak el majd 20 nappal az eladási szerződés megkötését követően. A maradék 1,7 millió eurót pedig 20 év alatt, 85 ezer eurós tételekben törleszti a többségi tulajdonos a városnak.

A testület jóváhagyta Dakó Sándor és Ravasz Marián képviselők módosító javaslatát is. Előbbi szerint garanciaként egyfajta zálogjog kerül majd a szerződésbe, amely a 20 éves törlesztés lejártáig marad érvényben. Ravasz indítványa szerint pedig a kontraktusba foglalják, hogy a tulajdonosnak biztosítania kell a másodlagos, alternatív hőszolgáltató rendszer működőképes állapotát.

A polgármester értetlenségét fejezte ki a módosító javaslatok miatt, azzal érvelve, hogy most még csak az eladási szándékról van szó. A javaslatokat végül a jelenlévő 19 (10 MKP-s és 9 Híd+függetlenek frakcióbeli) képviselő jelenlétében, 10 támogató vokssal hagyták jóvá.

2007-ben, még Pázmány Péter polgármesteri ténykedése idején a képviselő-testület már egyszer megszavazta a város Southermben birtokolt üzletrészének eladását. 6,2 millió koronáért vásárolta volna meg Tokovics Vilmos, az egyik résztulajdonos. A Southerm akkori tulajdonosai közt szerepelt Hulkó Gábor MKP-s városi képviselő is. Néhány hónappal később, februárban visszavonták az eladásról szóló döntést, Keszegh Pál (MKP) képviselő szerint ugyanis törvénytelen lett volna, bár ugyanezt az érvelést a függetlenek részéről korábban figyelmen kívül hagyták.

A hercehurca következő fordulójában Ivan Kmotrík ismert szlovákiai vállalkozó érdekeltségébe került Tokovics Vilmos és Hulkó Gábor tulajdonrésze 63 millió koronáért. A városnak elővásárlási joga volt erre a részre, ám Pázmány nem vitte a képviselő-testület elé, mondván, úgysincs rá pénzük. Tokovics akkoriban az Új Szónak ki is tálalt Pázmány és Hulkó a Southermnél éveken át folyó állítólagos meggazdagodási praktikáiról.

-para-