Ficoék hozták a laza figurát a lelkes nőnapi publikumnak

2013. február 28. - 19:28 | Régió

DUNASZERDAHELY – A Smer vezetői, élükön Robert Ficoval egy nőnapi pártrendezvényre érkeztek Dunaszerdahelyre csütörtökön délután öt órakor.

A Városi Művelődési Központban megtartott eseményre autóbuszokkal érkezett a közönség java része, a színházterem teljesen megtelt.

A Smer vezetőit szállító konvoj a VMK mögött parkolt le, a politikusok a hátsó bejáraton surrantak be, szinte teljesen észrevétlenül.

Robert Fico miniszterelnök, Robert Kaliňák belügy-, Peter Kažimír pénzügy- és Marek Maďarič kulturális miniszter ebben a sorrendben mutatkozott be a jelenlévőknek, többnyire hölgyeknek. Kažimír egyébként magyarul is üzente, hogy „jó napot”.

A Smer tisztviselőinek műsora többnyire abból állt, hogy anekdotázgattak a hölgyekkel kapcsolatos emlékeikről, tapasztalataikról, illetve fejet hajtottak két társadalmi célú tevékenységet folytató helyi intézményt vezető hölgy, Cséfalvay Ágnes (Mentálisan Sérülteket Segítő Társulás) és Výboch Katalin (dunaszerdahelyi gyermekotthon) munkája előtt.

Ficót a hátsó bejáratnál körülbelül másfél tucatnyi civil tiltakozó is várta. A jelenlévők a médiának elmondták, szerették volna megkérdezni tőle, hogyan is értette, amit a Matica slovenská turócszentmártoni ünnepségén említett a kisebbségekről. A kormányfő azonban arra nem adott választ. A politikusok ugyanis ugyanolyan csendben távoztak, mint ahogyan érkeztek.

-para-