Harc a sírhelyekért: előre "parcelláznak"

2013. március 4. - 09:52 | Régió

Szencen egyre többen már jóelőre tudják, hol helyezik őket örök nyugalomra...

És nem csak azok vannak ezzel így, akik mondjuk szüleikkel egy sírban pihennek majd, de azok is, akik teljesen új sírhelyet vásárolnak maguknak. Mert napról napra komolyabb gondot okoz a tóparti városban a végső nyugvóhely holléte.

Az öreg katolikus temetőben szinte már lépni sem lehet, mert sír hátán sír található. A temető több részében rendezetlenül, az egyik sír erre néz, a mellette lévő teljesen más irányba, a sírok között hiányoznak a járdák. A legnagyobb gondot az okozza, amikor halottak napján az esti órákban a sok ember csak nehezen botorkál a sírok között.

Az öreg temetőben sír hátán sír...

Az új, korábban csak evangélikusoknak kijelölt temetőben így egyre több a katolikusok sírja. Persze, sokan még mindig azt tartják, hogy halottuknak a régi temetőben a helye, mert egyszerűen nem hajlandók beleegyezni, hogy az evangélikus temetőbe helyezzék végső nyugalomra szeretteiket. Azzal is érvelnek az így fontolgatók, hogy a most már közös temető eléggé a város peremén található, messze a központtól, a Boldogfai úton.

A közös evangélikus és katolikus temetőben a 10 évre szóló egyszemélyes sír bérleti díja 16,59 euró, a kétszemélyes sírhely tartalékolása 33,19-be kerül, gyermeksírhelyért pedig 8,29 eurót kell fizetni. Többen már most azért vásárolják meg a sírhelyet, mert úgy fontolgatnak, hogy néhány év múlva bizonyára drágábbak lesznek ezek a parcellák is.

(sb)

Címkék: temető, sírhely