RABSZOLGATARTÁS: A rendőrség már vizsgálja a lúcsi rokkantak sanyargatásának ügyét

2013. április 26. - 08:34 | Régió

LÚCS – A rendőrség jegyzőkönyvbe vette Kiss László polgármester feljelentését, a sértettek egyikét már kihallgatták.

Bábics István, az állítólagos lúcsi rabszolgatartó ügyét kirobbantó egyik magánszemély közölte, hogy csütörtökön sikerült elszállítaniuk a házaspárt a helyszínről egy ideiglenes szálláshelyre. Közölte azt is, hogy sikerült elérniük, hogy a bankszámlájukhoz illetéktelen személy ne férhessen ezentúl hozzá.

Kiss László polgármester péntek reggeli megkeresésünkre megerősítette, hogy megtette a feljelentést a rendőrségen M. Tibor ellen, és felvették a jegyzőkönyvet. Mint mondta, korábban azért nem lehetett intézkedni, mert a sértettek elálltak attól, hogy igazolják, amit velük tettek. „Nem nagyon ismertem azelőtt az ügyet és kimondottan panasztétel nem történt. Nélkülük márpedig nem lehet lépni” – jegyezte meg. Hozzátette, hogy a továbbiakban is szeretné figyelemmel kísérni az ügyet, hogy a rokkantnyugdíjas házaspárral ne ismétlődhessenek meg a történtek.

Megkérdeztük Both Péter járási rendőrkapitányt, aki szintén megerősítette a feljelentés tényét. Elmondta azt is, hogy a nyomozó hatóság járt a helyszínen, biztosítottak különböző számlákat és iratokat. „A következő napokban, hetekben folytatódik a bizonyítékok begyűjtése és elemzése, valamint az érintettek kihallgatása” – közölte. Elmondta azt is, hogy veszélyes fenyegetés, zsarolás, esetleg közeli hozzátartozó sanyargatása ügyében indulhat eljárás, amennyiben a gyanú megalapozottnak bizonyul. Hozzátette, hogy vélhetően szakértői vélemény is készül majd a sértettek beszámíthatóságáról, illetve vizsgálni fogják, kinek milyen szerepe lehetett az ügyben. Both Péter leszögezte, hogy az egyik sértettet már kihallgatták, és minden valószínűség szerint megtörténik majd a házaspárt segítő idegen magánszemélyek kihallgatása is annak igazolása érdekében, hogy milyen célból cselekedtek. Hozzátette, hogy a szomszédok esetleges vallomástétele szintén segítheti a vádemelést.

-para-