Vizuális nevelés – rajzfoglalkozásokon

2013. május 6. - 18:53 | Régió

A dunaszerdahelyi Kodály Zoltán Alapiskolával együttműködő Akkreditált Tehetségpont, továbbá a Magán Szabadidőközpont szakoktatói évek óta nagy hangsúlyt helyeznek a képzőművészeti tehetséggondozásra,   folyamatosan figyelemmel kísérik a térség kiemelkedően tehetséges fiataljait.

Munkájuk leghitelesebb bizonyítékául a növendékek számos kerületi, országos és nemzetközi versenyen, illetve pályázaton nyert díjai, elismerései szolgálnak. A legfrissebb sikerekről Fodor Mária rajztanárnővel, a Tehetségpont frontemberével beszélgettünk.

– Legutóbbi edményeink közül egyszerre hármat említenék meg. Nagy Fanni 8. osztályos tanulónk nemrégen Budapesten különdíjat vehetett át a Mindszenty-pályázatra beküldött munkájáért. Mézes Gergő másodikos kisdiákunk a Szlovák Posta által kiírt „Legszebb karácsonyi rajz“ elnevezésű országos versenyre küldte be rajzát, mellyel a három legjobb alkotó közé jutott. Megjegyzem, a zsűri több mint 5700 munkát bírált el. A győzteseket táblagéppel jutalmazták a szervezők.

- A Szlovák Köztársaság Környezetvédelmi Minisztériumának felhívására is aktívan reagált az önök műhelye...

– Két téma közül választhattunk. Az elsőt a Víz napja adta, a második keretében pedig egy hozzánk, csallóköziekhez közel álló ötletsort dolgozhattunk fel, jelesül a bősi vízierőmű által nyújtott lehetőségeket kellett megrajzolni gyerekszemmel. Számunkra fantasztikus végeredmény született, a beküldött munkák alapján ugyanis három diákunk meghívást kapott Pozsonyba, a kiállítás megnyitójára. Ott derült ki, hogy Sztojka Letícia, Jankovich Viktória és Orbán Zsuzsanna a legjobbak között szerepelt, s mindhárman egy-egy tablettel lettek gazdagabbak.

- Mindezek az eredmények is azt bizonyítják, hogy a Kodály Zoltán Alapiskolában, illetve a Magán Szabadidőközpontban igényes művészetoktatás folyik, a délutáni rajzköröket sok diák látogatja.

– Nálunk az órákon nemcsak újszerű képzőművészeti technikákkal ismerkedhetnek meg az érdeklődő gyermekek, hanem játékos formában fejlesztjük az ő vizuális megismerő-, befogadó- és alkotóképességeiket. Célunk a tanulók látáskultúrájának megalapozása az egészen kicsi-, majd óvodás, illetve kisiskolás kortól. Fontosnak tartjuk azoknak a képességeknek és készségeknek a fejlesztését, továbbá az olyan ismereteknek az átadását, amelyek a vizuális kommunikáció magasabb szintű műveléséhez, a kreativitás fejlesztéséhez szükségesek.

- Gyakran tapasztalhatjuk, hogy a gyerekek nem képesek figyelni az órákon, nem tudnak hosszabb ideig koncentrálni...

– A rajzórák ezekre a hiányosságokra is megoldást jelentenek. Ezeken az órákon a gyerekek megtanulhatják a kitartást, a koncentrálást, hiszen a megfelelő óraszervezés igenis alkalmas mindezek fejlesztésére. Kooperatív órák szervezésével pedig lehetőséget kínálunk a diákoknak arra, hogy figyeljenek egymásra, megbecsüljék a másik társ munkáját. Ezeknek az óráknak a lényege ugyanis éppen abban rejlik, hogy a gyerek csak társai közreműködésével kerül közelebb a célhoz.

- Szakemberek véleménye szerint a rajzfoglalkozások nagyon sok kihasználatlan lehetőséget kínálnak a felzárkóztatás és a személyiségfejlesztés területén is.

– Én is osztom ezt a véleményt. A gyerekek alkotótevékenységének kibontakoztatása igenis alkalmat adhat a szabadidő hasznos eltöltésére, illetve fontos szerepet tölthet be a hagyományőrzésben és a kultúra fejlesztésében is.

- (l)