Kis lyukak betömve, a nagyokra pályázhatsz...

2013. május 15. - 16:15 | Régió

A Nagyszombat megyei útkarbantartók rendbetették a II. és III. osztályú utakat, eltüntették a kátyúkat.

Nagyszombat megyéhez összesen 1600 kilométer útszakasz tartozik, s ezeken a szakaszokon 27 ezer négyzetméteren keletkezett kátyú a tél folyamán.

„A kisebb kátyúkat az útkarbantartók saját maguk hozták rendbe, nagyobb karbantartásokat azonban nem engedélyez a törvény, arra pályázatot kell kiírni” – mondta Zdenko Čambal megyefőnök-helyettes, aki azt is elárulta, hogy nagyobb méretű kátyúk 80-100 négyzetmétert tesznek ki a megyében.

Miroslav Benko, a Nagyszombati Útkarbantartási Vállalat (TTSK) vezetője szerint az összes kátyú rendbetételére több mint 1,9 millió jut, ennek felét a megye az államtól kapta. A kormány 8 millió eurót osztott szét a megyék között, a TTSK ebből 914 ezer eurót kapott.

Nagyszombat megye 2008-tól 485 kilométeres útszakaszt tett rendbe. A megye ebben az időszakban 52 millió eurót invesztált a javításokra, ebből 39 millió euró hitel volt, 11 millió eurót európai uniós pályázaton nyertek, s 2 milliót pedig saját pénzből.

Nagyszombat megyében vannak a legjobb utak Szlovákiában.

sita/para

Címkék: kátyú