Ivan Kmotrík nagyvállalkozó szeretné megszerezni a dunaszerdahelyi és a galántai kórházat

2013. június 13. - 12:46 | Régió

A megyei tulajdonú dunaszerdahelyi és a galántai kórház iránt érdeklődik Ivan Kmotrík Grafobal Group nevű cége.

A Grafobal jelenleg már többségi tulajdonosa egy megyei kórháznak, mégpedig a szakolcainak, és ezen keresztül jutna hozzá a másik kettőhöz. A Nagyszombat megyei önkormányzat munkacsoportot hozott létre, amely az ajánlattal foglalkozik.

A Grafobal felajánlotta, hogy a szakolcai kórház alaptőkéjét 12 millió euróval emeli. Stanislav Chovanec, Szakolca polgármestere és a kórház igazgatóságának elnöke elmondta, hogy a szakolcai kórház ezt követően részvényesként lépne be a dunaszerdahelyi és a galántai kórházba, miközben mindkét kórház hatmillió eurós pénzbetéthez jutna.

Ez a megoldás azonban nem tetszik az MKP megyei képviselőinek, és ellenzi Gál Gábor, a Híd párt egyetlen megyei képviselője is.

Berényi József (MKP) az ügy kapcsán úgy nyilatkozott, hogy pár hónappal a megyei választások előtt nem tartja ezt egy jó lépésnek, ugyanakkor szerinte is fontos, hogy sürgős stratégiai partnert találjanak az említett kórházak működtetéséhez.

Gál Gábor (Híd) szerint egy nyilvános versenypályázat kiírása volna a legjobb megoldás, amelynél az eladás, illetve a kórházak további működésének feltételeit az önkormányzat szabná meg, és kiválaszthatnák a legjobb ajánlatot. A konkrét érdeklődő ajánlatát nem tartja a legelőnyösebbnek, mivel nem pályázat során választották ki.

Chovanen pozitívan nyilatkozott a Grafobal cégről. Elmondása szerint jók a tapasztalataik velük, és mára a kórházat teljesen felújították és gazdálkodását is rendbe tették, a kórház pedig fokozatosan nyereséges lesz.

Tibor Mikuš megyei elnöknek is tetszik a Grafobal ajánlata, amelyet érdekesnek tart, és szerinte mindkét kórházon segíthetne. Hozzátette, hogy azt ugyanakkor még elemezni kell, illetve megtervezni a következő lépéseket.

Amennyiben a dunaszerdahelyi és a galántai kórház nem szerez stratégiai partnert, mindkettő csődbe mehet, mivel nem tudják törleszteni kötelezettségeiket. A megye, mint főrészvényes nem tud elegendő pénzt juttatni a kórházaknak. Mindkét kórház közgyűlése már három évvel ezelőtt döntött arról, hogy stratégiai partnert keresnek.

Idén februárban létrehoztak egy bizottságot, amely azt tanácsolta, hogy írjanak ki versenypályázatot a kórházak részvényeinek eladására. Az önkormányzat egészségügyi szakbizottsága, illetve tanácsa azonban ezt nem hagyták jóvá.

SITA/para