Komáromi lakosok mentették meg a csődtől a helyi Matica Slovenskát

2013. június 18. - 20:40 | Régió

A komáromi Matica-ház 14 ezer eurós tartozást halmozott fel a gázszolgáltató felé, a helyiek 3 ezret gyűjtöttek össze a szervezetnek.

A lakosok mentették meg a csődtől a Matica Slovenská komáromi központját - írja a SITA hírügynökség. A gázóra leolvasása után márciusban 14 290 eurós számlát küldött a szervezetnek a gázszolgáltató, amit a havi költségvetésükből és a Matica-ház helyiségeinek kiadásából nem tudtak fedezni, ráadásul a gázszolgáltató a havidíjukat is megemelte.

"Csőd közeli állapotba kerültünk. Ezt részben a bérleti díjak emelésével próbáltuk megoldani, de ezzel elveszítettük bérlőink egy részét. A Matica-ház ezután gyűjtést indított, főként azon szülők ajánlottak fel adományokat, akiknek gyermekei látogatják az épületben rendezett foglalkozásokat. 3 071 eurót sikerült összegyűjteni, ami jelentős segítséget nyújtott a szervezet számára. (...) Köszönettel tartozunk minden embernek aki segített, munkával, vagy pénzzel" - nyilatkozta Jozef Černek, a helyi Matica-szervezet elnöke.

Černek elmondása szerint a komáromi Matica-ház hosszútávú célja, hogy kulturális programokat szervezzen a városban. "Magyar és szlovák színházak is vendégszerepelnek nálunk. Szeretnénk ezzel hagyományt teremteni, például csütörtöki színházi esteket rendezni Komáromban" - mondta a szervezet vezetője.

(sita/parameter)

Címkék: Matica slovenská