Kis-Duna: Dunaszerdahelyi sportgimisek mentették meg a két jókai kislány életét!

2013. június 22. - 07:00 | Régió

JÓKA – A Paraméter úgy értesült, hogy a dunaszerdahelyi Sportgimnázium csónaktúrán lévő csapata segített a szerdai tragikus eset két túlélőjének.

Mint arról korábban már írtunk, szerdán négy kisgyermek fürdött a Kis-Dunában, körülbelül egy kilométerre a jókai (Galántai járás) vízi malomtól, Patonyrét (Dunaszerdahelyi járás) irányában, amikor délután fél három körül a folyó elsodorta őket. Egy 12 éves kislányt és egy ugyanennyi idős kisfiút már nem tudtak megmenteni, a kisfiú holttestét pénteken délután, a kislányét pedig este találták meg.

A két másik kislányt, akiknek ágakban sikerült megkapaszkodniuk, a Sportgimnázium tanárai és diákjai mentették ki a vízből. Értesülésünket megerősítette Hegedűs László, a sportgimi igazgatóhelyettese is, aki szintén a helyszínen volt.

Elmondta, hogy az iskola harmadikos diákjaival, Fekete Ildikó tanárnővel és vele együtt hat csónakkal voltak egy csónaktúrán. Jóka felől lefele haladtak a Kis-Dunán, amikor észlelték az ágakban kapaszkodó fuldokló lányokat. „Nagyon erős volt a folyó sodrása, őket sem mély, hanem körülbelül térdig érő vízben sodorta el. Segítségért kiáltottak, amikor odaértünk, azt mondták, hogy már vagy félórája kapaszkodnak, így a másik két gyermeket esélyünk sem volt megmenteni” – fogalmazott.

Kifejtette, hogy az erős sodrás a csónakjukat is majdnem felborította, de végül sikerült a lányokat behúzniuk a csónakba, addigra pedig kiérkeztek a mentők is, akiknek átadták őket. Szerencsére nekik az ijedtségen kívül komolyabb bajuk nem esett.

-para-