Éledezik a párkányi ipari park: 13 millió eurós beruházás jöhet

2013. június 27. - 17:33 | Régió

PÁRKÁNY – Évi húszezer tonna ipari alkoholt állítanának elő, szerződést kötöttek a Volkswagen és a Kia beszállítójával is.

Éledezik a párkányi ipari park: 13 millió eurós beruházás jöhet

Éves szinten húszezer tonna, kukoricából gyártott ipari szesz, mely elsősorban autók téli ablakmosó-folyadékának alapanyaga és mintegy ötven-nyolcvan új munkahely – ez valósulna meg jövőre Párkányban, a volt papírgyár területén, amelyet a Párkányi Ipari Park részvénytársaság vásárolt meg a Smurfit-Kappa konszerntől.

Mint arról korábban beszámoltunk, a részvénytársaság a terület átvétele után is bioenergetikai terveken dolgozott, de a konkrét megvalósítást eddig az energiahordozókról szóló jogszabálymódosítások is fékezték. Mint azt Családi Zsolt, a Párkányi Ipari Park Rt. vezérigazgatója a Paraméternek elmondta, a technikai alkohol gyártásának projektjére 3 millió eurós uniós forrás is biztosított, de a mérnöki-műszaki költségek, továbbá a gyártásbeindítás költségei ebbe nem tartoznak bele.

"Jelenleg bankokkal, befektetői csoportokkal tárgyalunk, és várjuk az építkezési engedély kiadását. A volt vízlágyító területén lenne a gyártás, ha minden rendben megy, akkor jövőre már kinyithat az üzem. A beruházás összértéke mintegy 13 millió euró, a legkorszerűbb technológiát használjuk majd" – tette hozzá a vezérigazgató. Ötven, de akár nyolcvan embert is foglalkoztatnának, ugyanis az ún. szeszmoslékot is tovább tudják hasznosítani, miként a keletkező széndioxidot is. A részvénytársaság kutatásfejlesztési projekten is dolgozik, ha ez megvalósul, akkor lignocellulóz alapanyagból is tudnak majd ipari szeszt előállítani. A KIA és a Volkswagen szlovákiai ablakmosó-folyadékellátójával is szerződést kötöttek, egy osztrák cég pedig szintén rendszeresen venne át tőlük ipari szeszt.

A Párkányi Ipari Park Rt. egy lengyel céggel is szerződést kötött, a lengyelek a volt hajógyári kikötőt és a vasúti iparvágányokat korszerűsítenék , valamint egy logisztikai – áruforgalmi központot létesítenének a területen. Ez éves szinten mintegy 1 millió tonnna áru átrakodását és tárolását jelenti. Egy olasz cég pedig már jelezte, hogy egy az egyben áttelepülne Párkányba, a park területére. Ők műanyagszelektálással- és újrahasznosítással foglalkoznak.

A lengyeleket a volt gyári energetikai központ tömbje is érdekli, annál is inkább, mert az egyik árufajta a szén lenne. A gyár energiaközpontja szénnel működött, és a központ olyan műszaki állapotban van, hogy bármikor újraindítható.

"Ha az építkezési engedélyre a gazdasági minisztérium is rábólint, akkor azonnal meg lehet kezdeni az ipari szeszgyártás feltételeinek kialakítását. A hely már adott" – taglalta Családi Zsolt. A vezérigazgató hozzáfűzte, céljuk az, hogy minél több beruházót hozzanak az ipari parkba.

-buch-

Címkék: ipari park