Dunaszerdahelyen járt Robert Fico: "A fiatalok mintha meg akarnák ismételni elődeik bűneit"

2013. augusztus 2. - 20:02 | Régió

DUNASZERDAHELY – Robert Fico kormányfő és Peter Pollák romaügyi kormánybiztos is beszédet mondott a roma holokausztról tartótt pénteki megemlékezésen.

Dunaszerdahelyen járt Robert Fico: "A fiatalok mintha meg akarnák ismételni elődeik bűneit"

1944. augusztus 2-áról 3-ára virradó éjjelen a nácik 2900 romát gyilkoltak meg az auschwitzi haláltáborban, többségében beteg és idős embereket, nőket és gyerekeket. Az ő tisztetükre nyilvánították augusztus 2-át a roma holokauszt emléknapjává. Dunaszerdahelyen ezen a napon emlékeznek meg arról a mintegy 60 romáról is, akiket a magyar nyilasok és a náci SS egységei 1945-ben Nyárasd és Vásárút között a Kis-Duna partján mészárolták le.

Dunaszerdahelyen a Romológiai Kutatóintézet szervezésében nyolcadik alkalommal valósult meg a megemlékezés a roma holokauszt emléknapján. 2006-ban, amikor a roma holokauszt emlékművét állították Dunaszerdahelyen, Fico szintén kormányfőként volt jelen, ahogy ma is.

A kormányfő köszönetet mondott a dénesdi Sárközi testvéreknek, akik a roma holokauszt dunaszerdahelyi emlékművét megalkották évekkel ezelőtt. Megemlékezett a kis-dunai mészárlásról, kijelentve, hogy bár az akkor a magyar államhoz tartozó területen történt, az emlékműnek szlovák országos jelentősége is van, mivel Szlovákia területén is gyilkoltak romákat. Példaként említette Bélapatakát (Valašská Belá) és Garamszentkeresztet.

„A roma holokausztot kilenc éve még mintha a könnyelműség pora fedte volna, és tudatosan merült feledésbe, de mára kezd megújulni az emlékezés. Azért emlékszünk ezekre a bűntettekre, mert a fiatalok mintha meg akarnák ismételni elődeik bűneit. Ismét horogkeresztet láthatunk ingujjakon, mintha nem tudnánk tanulni a múltból” – fogalmazott Fico. Hozzátette, hogy a történelemkönyvek szerzőit arra kérik, figyelmeztessenek ezekre a szörnyű tettekre, hogy soha ne ismétlődhessen meg.

Peter Pollák romaügyi kormánybiztos az etnikai és vallási kisebbségek szisztematikus kiirtására hívta fel a figyelmet, valamint arra, hogy a társadalomból máig nem tűntek el azok a gondolatok, amelyek ezt a szörnyűséget eredményezték. „Ha a megértés helyett gyűlöletet terjesztünk, nem várhatunk szebb jövőt. Együtt és nem csak egymás mellett élünk…” – jegyezte meg.

Beszédeiket a koszorúzás követte.

Ravasz József, a romológiai intézet igazgatója emlékeztetett a július 29-én elindított nemzetközi békemenetre, zarándoklatra, amely a roma holokauszt áldozatainak kíván emléket állítani, valamint a rasszizmusra és faji előítéletek elfogadhatatlanságára hívja fel a figyelmet.

„Közép-Kelet-Európában és Nyugat-Európában a roma nemzet ismételten veszélyben van. Több helyütt gyilkosság áldozatává lettünk, sok rasszista indíttatású bűncselekményre kerül sor” – figyelmeztetett, megemlítve az ógyallai mészárlást. „A roma holokauszt emléknapján nemzetközi összefogással üzenetet küldünk Európa haladó szellemű intézményeinek, amelyek sokat tehetnek azért, hogy identifikálják a szélsőségesen gondolkodó képmutatók vak táborát” – folytatta. Ravasz kijelentette azt is, „egyedül az egység teremthet erőt ahhoz, hogy Európában fellépjünk a burkolt asszimilációs tevékenység ellen”.

Az eseményen több ország, többek között az Egyesült Államok, Franciaország, Németország, Magyarország, Lengyelország és Ausztria nagykövetségének képviselői is jelen voltak, emellett intézmények vezetői, A. Szabó László dunaszerdahelyi alpolgármester, Richard Kmeť, a Körzeti Hivatal elöljárója, Berényi József MKP-elnök, Érsek Árpád, a Híd párt parlamenti képviselője, illetve a járás több községének polgármesterei.