Balhé volt a nagymihályi romatelepen – két család veszett össze

2013. augusztus 4. - 16:59 | Régió

NAGYMIHÁLY – Szombat este nyolc óra körül kihívták a rendőröket a nagymihályi romatelephez, az Angi-malomhoz.

Balhé volt a nagymihályi romatelepen – két család veszett össze

A veszekedés július 29-én, hétfőn kezdődött, amikor is két család összeveszett egy banális dolgon, aztán mindez hangos veszekedésbe torkollott, 70 ember állt egymással szemben késsel, botokkal, fejszékkel a kezükben.

A rendőrség felszólítására sem történt semmi, tovább folytatódott a veszekedés, ezért a kiérkező rendőrök a levegőbe lőttek, erre szétszéledtek a veszekedő felek. Azonban csak egy kis időre nyugodtak le a kedélyek, azon az estén újabb veszekedésre került sor, most 80 ember állt egymással szemben a heves vita hevében. Kölcsönösen hergelték egymást, végül azonban a rendőröknek sikerült feloszlatniuk a tömeget.

Igaz, hogy történtek feljelentések, de senki sem végezte rács mögött, s a konfliktus során nem történt súlyos sérülés.

Szombaton, augusztus 3-án azonban erőszakba torkolló vita robbant ki két család között. Az R. család éppen születésnapi ünnepséget tartott, ami nem igazán tetszett a T. családnak, s ekkor valakinek eszébe jutott, hogy rendezik a számlát a hétfőn július 29-én történtek miatt.

„Egyszer csak előbukkantak a semmiből és megszúrták őt“ – mondt a Sme informátora, akinek elmondása szerint ezután tömegverekedés tört ki. „Marián B.-t elvitték a mentők, a rendőrök hamar kiértek a helyszínre. A T. család ellen fellázadt majdnem az egész romatelep“ – mondta a Sme forrása.

A rendőrség senkit sem engedett be a helyszínre. A romatelepen egyfolytában kiabáltak, veszekedtek az emberek, legfőképen a nők. Nem sokkal este tíz körül újra kijöttek a mentők, egy fiatal nő a gyerekeivel elment a telepről, majd többen is taxit hívtak, mivel gyorsan el akartak tűnni.

Jana Mésárová kassai rendőrszóvivő megerősítette azt a hírt, hogy kivonult rendőrség az Angi-malomhoz, egy tömegverekedéshez, melyben közel száz ember vett részt. Mésárová azt az információt is megerősítette, hogy egy illető vállon szúrt egy 26 éves helyi férfit. „A nagymihályi kórházban ellátták a sebét, aztán hazaengedték – mondta Mésárová. A történtek közben egy rendőr is megsérült, valaki fejbe vágta őt egy deszkával, a rendőrség feljelentést tett az elkövető ellen.

A rendőrszóvivő azt is elárulta, hogy este 11 órakor a rendőrök csndháborításon kaptal két személyt.

sme/para

Címkék: Nagymihály