Újratárgyalják Rozsnyó 267 ezres büntetését

2013. augusztus 12. - 12:36 | Régió

A büntetést még a Közbeszerzési Hivatal rótta ki a városra annak okán, hogy a korábbi polgármester, Vladislav Laciak irányítása alatt a város nem tartotta be a közbeszerzési törvény szabályait, s egy határidőt megsértve korábban kötött szerződést egy ingatlan kivitelezésére.

Újratárgyalják Rozsnyó 267 ezres büntetését

Az ügy a Legfelsőbb Bíróság döntését követően most visszakerül a Közbeszerzési Hivatalhoz. A hivatal szóvivője a bírósági eljárást megelőzően nagyon magabiztosan nyilatkozott az ügyről, mondván, hogy a törvényben taxatíve megszabott büntetés-nagyság esetében még sohasem vesztettek pert. Most nem kívánták kommentálni ezt a korábbi nyilatkozatukat.

Rozsnyó városának képviselői korábban sem tagadták a jogsértés bekövetkeztét, ám a büntetés összegével kapcsolatban mindenki megállapította, hogy az padlóra küldhette volna a várost. Burdiga Pál (Híd) jelenlegi polgármester szerint akár kényszer-pénzügyi felügyeletet és újabb kölcsön-felvételt is jelenthetett volna Rozsnyónak, ha másként szól a Legfelsőbb Bíróság ítélete.

„Ez a harc még nem ért véget, ám már most is világos, hogy a teljes büntetési összeget nem lehet még egyszer kiróni.” – nyilatkozta Burdiga a Közbeszerzési Hivatal korábbi döntésével kapcsolatban.

- parav -