OKTATÁSÜGY: Tiltakoznak a csallóközi iskolák - spórolnak vagy megszűnik a felső tagozat?
BAKA/FELSŐPATONY/FELBÁR – Az oktatásügyi minisztérium gyakorlatilag ultimátum elé állított országosan 129 iskolát, amelyek közül 13 magyar tannyelvű.

Michal Kaliňák, az oktatásügyi minisztérium szóvivője a Paraméter kérdésére közölte, hogy „az oktatási rendszer optimalizációjával kapcsolatos intézkedések az oktatásügyre fordított pénzeszközök felhasználásának hatékonyabbá tételét célozzák”. Elárulta, hogy „az első körben” mintegy 130 alapiskola-fenntartót választottak ki, ahol aránytalanul magas a pedagógiai és nem pedagógiai alkalmazottak száma a diáklétszámhoz viszonyítva.
A szóvivő leszögezte, hogy a nyilvánosságra került lista nem a megszüntetendő iskolákat tartalmazza, hanem azokat a fenntartókat, településeket, amelyekkel tárgyal a minisztérium a pénzügyi támogatásról.
A listán négy dunaszerdahelyi járásbeli (Baka, Felsőpatony, Felbár, Nagyszarva), három nyitrai járási (Alsóbodok, Nagycétény, Pográny), kettő-kettő érsekújvári (Fűr, Pozba) és lévai járási (Érsekkéty, Palást), illetve egy-egy vágsellyei (Deáki) és komáromi járási (Izsa) magyar tannyelvű alapiskola található.
Összevonás az alsó tagozaton és a felső tagozat megszüntetése - vagy spórolás
Csallóközi iskolák fenntartóit kérdeztünk a minisztériummal folytatott tárgyalásról. Sidó Tivadar, Felsőpatony polgármestere úgy nyilatkozott, hogy akkor állt elő a minisztérium a javaslattal, amikor az iskola működtetéséhez szükséges pótlólagos támogatásért folyamodtak. Mint mondta, évről évre nyújt a minisztérium pótlólagos pénzeszközöket azoknak az iskoláknak, amelyek költségvetése nem elegendő a fenntartási vagy bérköltségek fedezésére.
„Egy minisztériumi bizottság közölte, hogy az ő javaslatuk két osztály összevonása az alsó tagozaton az idei tanévtől, illetve a felső tagozat megszüntetése a jövő tanévtől” – fejtette ki. Hozzátette, hogy ennek azonnal ellentmondtak, erre viszont a minisztérium úgy reagált, hogy a fenntartónak szeptember 15-ig javaslatot kell tennie olyan racionalizációs intézkedésekre, amelyek árán megspórolható a pótlólagosan kért pénzösszeg. „Az iskola újraválasztott igazgatóját, Horváth Zoltánt felkértük, hogy tegyen javaslatokat e téren, amit majd az iskolatanács továbbít a képviselő-testületnek, és a testület határozhat róluk” – fogalmazott. Elmondta azt is, hogy kézhez kapták a Híd párt által indított petíciót az ügyben, és azt eljuttatják a szülőkhöz.
Ehhez hasonló tárgyalásról számolt be Csízik Erzsébet bakai polgármester-asszony is, ahol a tárca ugyanilyen javaslattal állt elő az iskolát illetően. "Természetesen ezzel nem értünk egyet, és amíg polgármester leszek, addig ezt nem engedem” – fűzte hozzá. Elmondta, hogy a hétvégén egy megmozdulást szerveztek a szülőknek, illetve a falu választókorú lakosságának 80%-a aláírta az intézkedés ellen indított petíciót. A szombati megmozduláson pénzadományokat is gyűjtöttek, amit az iskolára fordítanak. „Semmiképp sem engedjük a felső tagozat bezárását” – hangsúlyozta, kiemelve, hogy az anyagiak előteremtése viszont nem lesz egyszerű feladat. A polgármester-asszony elmondta azt is, hogy már az iskola épületébe költöztették át az óvodát is, illetve próbálják a baba-mama klubokat és a könyvtárat is itt működtetni, hogy a falu költségvetését hatékonyabban fel tudják használni az épület fenntartására.
Felbáron is az alsó tagozat két osztályának összevonását javasolták – árulta el Bodó István polgármester. Közölte, hogy a felső tagozaton egyelőre még elegendő a diáklétszám. Terveik között van szintén az óvoda visszaköltöztetése az iskolába. „Ezzel 30 évet ugrunk vissza az időben” – jegyezte meg a polgármester. Kifejtette, hogy az iskola igazgatónője javaslatot tesz az alsó tagozaton bizonyos tantárgyak összevonására, végleges intézkedési javaslataik azonban még nincsenek.
Bizonyos melléktantárgyak oktatásának az összevonását tartja az egyik járható útnak a felsőpatonyi polgármester is. Úgy látja, hogy a majdani minisztériumi törvényjavaslattól függ majd, mégis milyen területen lehet megtakarításokat eszközölni. „A diáklétszám-csökkenés nemcsak a most kijelölt iskolák problémája, hanem mindegyiké, mivel az, hogy idén nem kért pótlólagos támogatást egy iskola, nem jelenti azt, hogy jövőre sem lesz rá szüksége. Tehát nemcsak ezek az iskolák vannak idézőjelben veszélyben, hanem a többi is. Az nem megoldás, hogy akkor elkezdjük utaztatni a gyerekeket a szomszéd falvakba” – jegyezte meg.
Szomszéd falvakba kellene hordani a gyerekeket
Felsőpatony esetében, ahol 92 diák tanul az alapiskolában, a legközelebbi teljes szervezettségű, tehát kilenc osztályos alapiskola Dióspatonyban vagy Légen volna. Baka esetében Felbáron, ám Felbár is az ún. listán van, Bősön viszont többnyire telítettek az osztályok.
Az oktatásügyi minisztérium szóvivője elárulta, hogy a tárca tervezett törvénymódosítása az oktatásügyi intézmények finanszírozását érinti majd, és 2015 januárjában léphet érvénybe. Részleteket nem árult el, a polgármesterek információi szerint viszont az alsó tagozaton 13, míg a felső tagozaton 15 diákban határozhatják meg a minimális osztálylétszámot. Legfőképpen ez okozhat gondot, hiszen Felbáron 89 diák tanul a kilenc évfolyamban, míg Bakán 66.
Amint azt Michal Kaliňák leszögezte, a minisztériumnak nincs kompetenciája arra, hogy iskolák összevonására vagy megszüntetésére tegyen javaslatot, ezt csak a települések tehetik meg. A települések „nadrágszíját” viszont továbbra is összehúzhatják az oktatásügyi támogatások lefaragásával.
-para-