Modern mellrákszűrő berendezéssel gazdagodott a dunaszerdahelyi kórház
DUNASZERDAHELY – Egy 188 ezer euró értékű digitális mammográfot és két további műszert adtak át csütörtökön a dunaszerdahelyi kórházban, amelyekre határon átívelő EU-s projekt keretén belül tett szert az intézmény.

Horváth Zoltán igazgató Tibor Mikuš megyei elnök, valamint a kórház igazgatótanácsának elnöke, Kvarda József adta át a műszert.
Az igazgató kifejtette, hogy némileg szerencsével sikerült bekerülniük az említett projektbe. A másik fél ugyanis a kelet-magyarországi Mátraháza régiójában lévő tüdőszanatórium volt, amelynek problémái akadtak a szlovák partnerével, ezért került sor a partnerváltásra. Elmondása szerint a dunaszerdahelyi kórházat megbízhatóságának köszönhetően szólították meg. „Egy folyamatban lévő projektbe szálltunk be, miközben a beszerzés tárgya már ismert volt. A szerencse abban mutatkozott meg, hogy ez tökéletesen megegyezett a kórházunk és a régió igényeivel” – hangsúlyozta.
Így tett szert a kórház egy digitális mammográfra, egy új ultraszonográfiai eszközre és egy kardiológiai berendezésre. A projekt keretén belül a műszereket az EU 85%-ban finanszírozta, 10%-ban az állam járult hozzá, a fennmaradó 5% pedig az önrész. A mammográf értéke 188 ezer euró, a másik két műszer pedig 85, illetve 22 ezer euróba került. „Mindenki számára ismert, hogy mekkora veszélyt jelent a nők számára a mellrák, ezzel a műszerrel pedig a dunaszerdahelyi kórház a korát némileg megelőzve néhány évig teljes mértékben el van látva az ilyen típusú diagnosztikában” – jelentette ki az igazgató.
-para-