Stratégiai beruházót vár a dunaszerdahelyi és a galántai kórház

2013. október 2. - 18:29 | Régió

A Nagyszombat megyei önkormányzat jóváhagyta a stratégiai beruházó keresésére vonatkozó versenypályázat kiírásának szándékáról szóló javaslatot.

Egy stratébiai beruházó a kórház részvényeinek vásárlásával, az alaptőkéjének emelésével, hosszú távú bérlettel vagy ezek kombinációjával léphetne be a versenytárgyalási folyamatba. A jóváhagyott határozat egyúttal tartalmazza, hogy mindkét kórház esetében minimálisan a részvények 34%-a a megye tulajdonában marad.

A döntést egy hosszú vita előzte meg az önkormányzat ülésén, amelyben részt vett Ivan Uhliarik (KDH) megyeielnök-jelölt is. A volt egészségügyi miniszter a napokban több fórumon, és többek között kétnyelvű szórólapok terjesztésével is próbálta terjeszteni annak hírét, hogy szerinte rejtett privatizációról van szó. A megyei parlament mai szavazása szerinte pofont jelent a megye lakosságának.

Tibor Mikuš megyei elnök ötperces felszólalási lehetőséget engedélyezett Uhliariknak a képviselők előtt, aki közölte, hogy a magánbefektető érkezésével a megye és a lakosok elvesztik ellenőrzési lehetőségüket a kórház működése felett.

Mikuš az ülés után úgy nyilatkozott, hogy a négy lehetőséget tartalmazó szándéknyilatkozat egy politikai kompromisszum, ugyanakkor transzparens módon megteremti a lehetőségét annak, hogy a kórházak gazdálkodása helyre álljon.

Közölte azt is, hogy a kórházak iránt érdeklődést mutatott a Grafobal cég, amely Ivan Kmotrík nagyvállalkozó érdekeltségi körébe tartozik, és egyúttal a szakolcai kórházat működteti, továbbá az Agel cég, amelynek szintén vannak egészségügyi intézményekkel kapcsolatos érdekeltségei. "Mi viszont az átláthatóság érdekében versenypályázatot hirdetünk, amelynek eredményéről 2014-ben dönthet az a megyei parlament, amelynek tagjait a közelgő választásokon választják meg" - fogalmazott.

A stratégiai partner két említett kórházba való belépéséről szóló szándéknyilatkozatot 29 megyei képviselő támogatta, senki sem volt ellene, heten tartózkodtak, ketten pedig nem szavaztak.

TASR/para