Kocsmából épült közösségi ház, sikabonyi összefogással

2013. október 19. - 11:38 | Régió

DUNASZERDAHELY – Pénteken délután adták át hivatalosan a sikabonyi közösségi házat, amelyet az egykori kocsma épületének rekonstruálásával alakítottak ki.

Kocsmából épült közösségi ház, sikabonyi összefogással

Hájos Zoltán polgármester emlékeztetett arra, hogy 2010-ben a roma projekt keretén belül egy közösségi centrum kialakítását hagyta jóvá a képviselő-testület, majd a szlovák kormány is. A pályázatot azonban csak 2012-ben írta ki ez ügyben az illetékes minisztérium. „A sikabonyiak részéről azonban akkor a közösségi centrumot a roma projekt keretén belül elvetették, és én megígértem, hogy leveszem a testületi ülésről” – közölte a polgármester.

Hozzátette, hogy a közösségi ház tervét azonban nem vetették el, végül a Nyugat-Szlovákiai Villamosműveknek történt ingatlaneladásokból származó 100 ezer eurót szánták erre a célra. Hájos leszögezte, hogy az ingatlanok eladását Hodosy Szabolcs (MKP) városi képviselő a villamosművek alkalmazottjaként segítette.

Hájos kifejtette, hogy mindemellett szükség volt további felajánlásokra is, többek között a munkálatokat, a közösségi ház mögötti játszótér elemeit, illetve a ház berendezését illetően. Hangsúlyozta, a Sikabony polgári társulás érdemeit, illetve a városrész lakóinak összefogását. „Ez az épület nemcsak közösségi ház, hanem egy szimbólum is az összefogásról” – jegyezte meg.

Simon Ferenc, a PT elnöke elmondta, hogy egy tervet készítettek a közösségi ház kialakítására. Emlékeztetett a városrész évtizedekkel ezelőtti gazdag kulturális életére, és ezt szeretnék az elkövetkezendő időszakban ismét fellendíteni, a lakosok aktív bevonásával.

-para-